Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2022.12.24.
Módosítva: 2022.12.24.

Kozma atya karácsonyi üzenete: ilyenkor átélhetjük, mi az életünk értelme

A szenteste üzenete, hogy Isten értünk emberré lett, mondja a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója, irgalmas rendi szerzetes.

Kozma Imre atya neve az elmúlt évtizedekben fogalommá vált. Miközben harcosan kiáll hite, a szegények, a betegek és elesettek mellett, vallja, hogy az értéknek önmagát kell megvédenie és a rosszat rosszal nem lehet legyőzni. Két dologban hisz: Istenben és a munkában. Egyetlen hobbija van: „Emberszerető”. A karácsony üzenetéről kérdeztük. 

Kozma atya 82 évesen is napi 15 órát dolgozik (Fotó: Ripost)

Kozma Imre a második világháború idején született. Édesapja a háború áldozata lett, ezután édesanyja visszaköltözött a szüleihez Győrzámolyba. 

Volt egy szent életű nagyapám és egy racionális gondolkodású nagyanyám. Ebbe a csodálatos családba kerültem be és egy olyan faluközösségbe, ahol még az egymásra hagyatkozás és az összetartozás magától értetődő volt. 

- mesélte lapunknak. A helyi plébános jó szervező volt, „igazi Pásztor”, az ő és szigetközi paptársai példájának hatására 5-6 évesen döntötte el, hogy pap lesz, olyan, mint ők. De az eredeti indíttatás a nagyapjától jött.

Ő mondta meg nekem, mi az élet értelme: Az élet ajándék, arra való, hogy elajándékozzuk. Én ezt halálosan komolyan vettem.

 

- emlékszik Kozma atya. Édesanyja örült a döntésének annak ellenére, hogy abban az időben a papi hivatás jóformán bűnnek számított a kommunista hatalom szemében. Édesanyjára így emlékszik:

Csodálatos kapcsolatunk volt. Nyolcéves koromban felnőtté avatott, amikor azt mondta, „édes fiam, neked van igazad”. Komolyan vett. Nagyon szigorú volt, de nagyon szeretett és a bizalma akkora volt, hogy ez engem megtartott a jóban. Ez hallatlan nagy dolog! 

Amikor szemináriumra járt, az édesanyja volt az egyetlen a kispapok szülei közül, aki minden első vasárnap ott volt látogatóban Esztergomban. Amikor a fiát fölszentelték, azt mondta: Édes fiam, többet nem jövök, nem óhajtok közéd és az emberek közé állni. Te akkor jössz haza, amikor akarsz, de nem szeretnék a terhedre lenni. 

Ennek ellenére minden évben egyszer eljött, karácsonykor. Akkor volt a születésnapja. Eljött, hogy megköszönthessem

- idézi fel a kedves emléket Kozma atya, akit először Dorogbányára küldtek szolgálni, ahol a szegénységnek olyan arculatával találkozott, amit addig nem ismert. 

Ott tettem szegénységi fogadalmat, 24 éves voltam. 

- mondta erről az időről. Onnan aztán Zugligetbe került, majd a pesti Ferences templomba, ahol már komoly hírnévre tett szert, főleg a fiatalok körében. Felnőtt fiataloknak tartott hittant, több ezren jártak hozzá. Ez persze szemet szúrt a hatalomnak, számtalanszor becitálták kihallgatásra. A fiatalok is nagy kockázatot vállaltak, voltak, akiket kidobtak az egyetemről, de egy olyan lelki mozgalom bontakozott ki, ami Magyarország lelki megújulása szempontjából jelentős volt. A hívek pedig feltétel nélkül bíztak benne, annyi adományt kapott, amiből száznál is több sokgyermekes családnak segíthetett. Később visszakerült Zugligetbe vezető lelkésznek, elsőként Budapesten azok közül, akik nem voltak "békepapok".  Ott aztán csodálatos közösség született, abból ered a Magyar Máltai Szeretetszolgálat is. 

Ha az ember nem tér ki a problémák elől, akkor megszületnek azok az ötletek, gondolatok, amikre szükség van, és csatlakoznak mások is. Minél nagyobb a gond, az embernek annál nagyobb a felelőssége

- vélekedik. Később belépett az irgalmas rendbe, mert azt látta, hogy a beteg ember a legkiszolgáltatottabb. 

Az irgalmasrendi gyógyításban minden betegben valamiképpen Istent látjuk, hiszen az ember istenarcú lény, és Isten lelkéből kapott mindegyikünk. Ez a hit többlete a gyógyító kultúrában

- mondja a szerzetes, aki csak két dologban hisz: Istenben és az elvégzett munkában. S hogy mi a karácsony, a szenteste üzenete?

A karácsony üzenete, hogy Isten értünk emberré lett. Ő az ajándék. Az ember rácsodálkozik erre az isteni ajándékra. Ennyire fontosak vagyunk mi Istennek, hogy értünk emberré lesz? Igen, ennyire szeret minket! És az ember ilyenkor azt is megérzi, hogy többre képes. Mintha lábujjhegyre állnánk, hogy növekedjünk Isten titkának vonzásában. 

Hozzáteszi: van mit tanulni Istentől, aki önmagát ajándékozza nekünk. 

A karácsonyi ajándékok életünk értelmére mutatnak: Ajándék legyünk egymásnak! Ezt azzal igazoljuk, hogy áldozatot hozunk egymásért. Sőt, ha igazán szeretjük egymást, akkor még vágyakozunk is arra, hogy minél nagyobb áldozatokkal fejezzük ki szeretetünk nagyságát. Erről szól az élet! Az önzés a halál, amikor csak magunknak élünk, amikor csak elvárásaink vannak. Karácsony a szeretet ünnepe. Minden karácsonyi ajándékunk odaajándékozott életünk „szeretetcsomagja”.  Legyen mindenkinek gyönyörű karácsonya 2022-ben!

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

metropol.hu

Így búcsúzik barátjától Kulcsár Edina

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!