Létrehozva: 2022.12.19.
Módosítva: 2022.12.19.

Ezt a trükköt játszhatja ki a veronai buszsofőr, hogy ne fizessen kártérítést?

A megítélt kártérítés után a gyászoló családoknak kell futniuk.

A veronai busztragédia okozásáért jogerősen hat év fogházra ítélt sofőrtől nagy kártérítést akarnak legombolni az áldozatok hozzátartozói, de V. János előrelátó volt, így könnyen lehet, hogy egy forintot sem tudnak behajtani rajta. Bár a túlélőknek és a családtagoknak a biztosító már fizetett, a sofőr ellen meghozott olaszországi ítélet a börtönbüntetés mellett kártérítést is tartalmaz. Csakhogy az érintettek automatikusan nem juthatnak hozzá, polgári pert kell indítaniuk itthon, hogy behajthassák az olasz határozatban foglaltakat – tudta meg a Blikk.

Fotó: VIGILI DEL FUOCO HANDOUT / MTI EPA

„Biztos forrásból a tudomásomra jutott, hogy V. János nevén Békéscsabán volt egy lakás, amit a baleset után eladott, de egy nyaralóról is hallottam. Utána az élettársa azóta vásárolt házában laktak együtt, ahol szeptemberben őrizetbe vették. Ha elítélik az autópálya megvádolt alkalmazottait is, akik ellen még folyik az eljárás, az esetükben a felelősségbiztosító fogja állni a kártérítés rájuk eső részét, ezt viszont most V. Jánosnak a magánvagyonából kellene kifizetnie. Csakhogy a jelek szerint megszabadult mindenétől” – magyarázta Szendrei Endre, aki az unokahúgát veszítette el a balesetben.

Ha nem lesz mit behajtani a sofőrön, a gyakorlat szerint megterhelhetik a jövőbeni járandóságait, le lehet tiltatni majd a fizetéséből is. De mivel V. János munkaidőben, alkalmazottként követte el a bűncselekményt egy cég járművével, felmerül, hogy a munkaadónak kell tudni bizonyos mértékig felelősséget vállalnia az alkalmazottja cselekedetéért. Így tehát még lesz bőven mit tisztázni a bíróságon, az áldozatok családjainak hosszadalmas bírósági procedúrái a sofőr elítélésével tehát még messze nem értek véget.

Amennyiben visszarendeznék V. Jánosnak a tragédia idején lévő vagyoni helyzetét, vélhetően még akkor sem tudná törleszteni a számlát. Ugyan az összeg minden személyre összegszerűen meg van állapítva, összességében a százmilliós tételt bőven elérheti.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

mandiner.hu

Kettős mérce: a németek Magyarország útját járják, de azért gúnyolódnak rajta

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor