Létrehozva: 2023.01.13.

Őszinte vallomás: így bukták el a 300 millió forintot a Tendercsaló áldozatai

Egy középkorú férfi, aki magát vállalkozónak adta ki, 300 millió forintot csalt ki egy magyar családtól. Az egyik legnagyobb károsult őszintén vallott arról, hogyan tudta kicsalni tőle ezt az összeget a férfi, azaz a Tender-csaló.

Korábban beszámoltunk róla, hogy Harangozó Rékát és édesanyját, Harangozóné Saroltát lelkileg annyira megviselték a történtek, hogy az öngyilkosság gondolatáig is eljutottak.

Harangozóné Sarolta és lánya, Harangozó Réka
Harangozóné Sarolta és lánya, Harangozó Réka. Fotó: Knap Zoltán / Ripost

Több áldozata is van a férfinek

Harangozó Réka még 2018-ban ismerkedett meg a férfivel, aki azt ígérte neki, hogy olyan elektronikai eszközökkel is foglalkozó tenderekbe fekteti be a nő pénzét, mely busás hasznot hoz majd. Ennek pont az ellenkezője történt, Rékáéktól ugyanis minden ingó és ingatlan vagyonukat kicsalta a férfi.

2022. december 15-én Réka és édesanyja feljelentették a férfit a 4. kerületi Rendőrkapitányságon, melyet követően az egész napot ott, a kihallgatásukon töltötték.

Réka elmondta a Borsnak, hogy a feljelentést követő kihallgatások során több áldozattal is találkozott, akik szintén feljelentették a magát vállalkozónak kiadó Tamást. Réka ezen kívül indított azóta egy TikTok-oldalt is, ahol folyamatosan beszámol az aktuális fejleményekről és arra kéri az embereket, hogy amennyiben őket is átverte ez a férfi, jelentsék fel őt, ezzel segítve a rendőrség munkáját.

„A többi károsult 2-10 millió forintokat bukott a hasonló befektetéseken. Mindegyiküket ezzel a hangzatos csendestárs elképzeléssel hitegette és verte át Tamás, akivel egyébként csak és kizárólag üzleti kapcsolatom volt.”

– mesélte a Borsnak Réka, aki mostanra a teljes anyagi csőd szélére jutott.

Manipulálta Rékát és családját

„Én a családomnak akartam egy biztos megélhetést, ezért adtam Tamásnak először több mint 4 és fél millió forintot a bolt árukészletének feltöltésére.”

– emelte ki Réka, aki saját bevallása szerint az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb károsultja a történteknek.

Szerettük volna átlátni, hogy Rékáék milyen részletekben adtak pénzt a Tender-csalónak:

„Még 2018-ban 8 milliót kapott, hogy elutazzon Kínába, megvenni valamilyen speciális, kijelzőt gyártó gépet. Az azt követő fél éven belül 3 milliót kapott az árukészlet feltöltésére, mobilokra és hasonlókra. Ezután odaadtam neki a spórolt pénzünket, majd az 53 milliót és a 20 milliót érő ingatlanom árát, valamint a 10 milliós életbiztosításom is. Édesanyám ingatlanját is eladtuk és azt a pénzt is megkapta.”

– részletezte Réka, akit Tamás az első milliók átvétele után folyamatosan azzal manipulált, hogyha kifutnak a határidőkből, akkor az addig „befektetett” pénzét is elbukja Réka. A nő és családja ezért még több pénzt adott a férfinek, abban a hitben, hogy így a korábbi összegeket is viszont láthatják majd.

Ezt a rengeteg pénzt Tamás arra kérte, hogy az állítólagosan megnyert pályázat határidőit tudja tartani. Mivel mindez nagyrészt a koronavírus okozta nehézségek idején történt, a csaló az átlagosnál könnyebben hitegethette Rékát arról, hogyan halad a projekt – mondta el Harangozó Réka.

 

origo.hu

Mutatjuk az újabb, rémisztő lépést a világháború felé – videó

borsonline.hu

Idegenek fotózzák a magyarok otthonait, utcáit - ezt tedd, ha Te is érintett vagy

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

vg.hu

Kész, vége, ennyi volt: újra emelkedhetett az infláció Magyarországon – betett az üzemanyagok drágulása

origo.hu

Új, ismert barátnője van a Házasság első látásra szereplőjének

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

"Mindenáron fel akart jönni" - Csaló verte át az nyugdíjast Zuglóban: hihetetlen, mi buktatta le!

INSIDER

Gulyás Gergely: Magyarország továbbra is marad a béke pártján

INSIDER

Rejtély Vácon - Gazdátlan jármű okoz fejtörést a Pest vármegyei településen

INSIDER

A poloskaszezon is korábban kezdődik idén: hogyan védekezhetünk ellenük?