Létrehozva: 2023.01.22.

Így néz ki most a magyar festőóriás emlékműve - ráfér a felújítás

Felújítják idén Munkácsy Mihály síremlékét, nem is hétköznapi módon, és ebből hagyományt akarnak teremteni.

A festőfejedelem síremlékére, ami a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben található, már nagyon ráfér a restaurálás. Pákh Imre műgyűjtő és Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója együttműködési megállapodást kötött ennek érdekében. A mecénás – aki a legnagyobb Munkácsy gyűjteményt mondhatja magáénak – vállalja, hogy felújíttatja a sírt és környezetét, amit Munkácsy temetésének 123. évfordulója alkalmával, 2023. május 9.-én avatnak fel. Pákh Imre arra is ígéretet tett, hogy a jövőben minden évben finanszírozni fogja egy sírhely felújítását a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.

Most így néz ki, májusra régi fényében újul meg a festőóriás síremléke. Fotó: Ripost

Nagyon remélem, hogy ezzel sikerül hagyományt teremteni. Felbátorítva érzem magam, hogy ezek után más mecénásokat is megkeressek, akik hajlandóak anyagi áldozatot is hozni a Nemzeti Sírkert megújításáért. Pákh Imre felajánlása kiváló lehetőség arra, hogy a jövőben más, komoly gazdasági háttérrel rendelkező üzletemberek is foglalkozzanak a magyar nemzeti örökséggel, és adományozzanak a síremlékek felújítására 

– mondta Móczár Gábor főigazgató.

Munkácsy Mihály (1844-1900) messze a legismertebb magyar festőművész. Festészete a francia fővárosban teljesedett ki, ahol a Párizsi Szalon nagy aranyérmét is elnyerte. Egy Bonn melletti szanatóriumban halt meg, ahonnan vonattal szállították haza, majd a Műcsarnokban ravatalozták fel. Nagyszabású temetésén és síremléke tizenegy évvel későbbi avatásán tízezrek vettek részt. Lerótták kegyeletüket többek között a Habsburg királyi ház tagjai, az Andrássy család, Budapest főpolgármestere és Munkács polgármestere. Természetesen megjelent az özvegye is, aki - mai kifejezéssel élve - részben a festőművész menedzsere is volt.

Mihaly Munkacsy
Munkácsy Mihály már életében híres festő volt. Fotó: COLLECTION CHRISTOPHEL

Pákh Imre több, nem éppen ismert részletet is elárult lapunknak Munkácsy Mihály életéről, aki 1889-ben nagy szerepet játszott abban, hogy Magyarország méltóan részt vehessen a párizsi világkiállításon, 

Társasági ember volt, nagyvilági életet élt. Párizsi palotájában hétről hétre nagyszabású fogadásokat tartott. Ezekre rendre 400-500 vendéget hívott. Ha ennél is nagyobb partit adott, 800 meghívót küldött művészeknek, üzletembereknek, politikusoknak, újságíróknak. Minden túlzás nélkül elmondható, hogy fogadásain a párizsi társasági élet krémje jelent meg. Képzeljék csak el, micsoda ház, mekkora személyzet kellett mindehhez! Egyébként az ő párizsi palotájába az elsők között vezették be a villanyvilágítást Európában. Sok mai hollywoodi sztár megirigyelhetné, micsoda életet vitt, mennyire népszerű volt. Persze, könnyen megtehette, mert Munkácsy Mihály volt az a festőművész, akinek már életében drágán keltek el a művei

- mesélt róla Pákh Imre, aki most finanszírozza a síremlék felújítását.

 

origo.hu

Így zajlottak Hszi Csin-ping kínai államfő fogadásának előkészületei a Budai Várban

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

metropol.hu

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

magyarnemzet.hu

Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került

metropol.hu

„Röfögést hallottam egy bokorból” - sosem jönnél rá, hogy milyen állatok kószálnak Óbudán

vg.hu

Változott a földtörvény, kiskapuk záródtak be

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

travelo.hu

Romániától egészen Németországig utazott egy kiskutya a sofőr tudta nélkül

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

INSIDER

Mindenüket elvesztették a szegedi robbanásban: megható módon próbálnak segíteni a dajkán és kisfián

INSIDER

Menczer Tamás: Magyar Péter ennél baloldalibb már nem is lehetne - Videó

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: Karácsonyék kitiltanák az autók kétharmadát Budapestről