Létrehozva: 2023.01.13.
Módosítva: 2023.01.13.

„A fájdalom, a döbbenet leírhatatlan” - búcsúzik a BRFK elhunyt kollégájától

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egy hosszú Facebook-posztban búcsúzott a rendőrgyilkosságban elhunyt kollégától.

Csütörtökön éjjel egy őrjöngő férfihoz riasztották a rendőröket a XI. kerületbe. A késes támadó mindhárom rendőrt megszúrta, az egyiküknek a sérülése olyan súlyos volt, hogy életét vesztette.

Fotó: Mátyus Tamás

Később kiderült az elhunyt rendőr a Baumann Péter r. főtörzsőrmester, a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja volt, aki februárban lett volna 30 éves.

A fiatal kollégától most a BRFK - Budapesti Rendőr-főkapitányság a közösségi oldalán köszönt el.

Mint írták nem csak a fővárosi, de az egész ország rendőrsége mélyen megvan rendülve.

Ma hajnalban elveszítettük kollégánkat, társunkat, barátunkat. Baumann Péter mindössze 29 éves volt. A fájdalom, a döbbenet leírhatatlan.

- folytatták a bejegyzésben.

Peti mosolygós, a rosszkedvet hírből nem ismerő, családját rajongásig szerető, hivatásának élő rendőrként ismerték. Rendőri tanulmányait 2012-ben kezdte a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában, 2013. július elsején szerelt fel próbaidős járőrként a BRFK XI. kerületi Rendőrkapitányság állományába. Járta a ranglétrát: 2018. decemberében járőrvezető, fél évre rá járőrparancsnok beosztásba került. Utána körzeti megbízottként dolgozott. Imádta, amit csinált, helytállását vezetői is elismerték. Teljesítményértékelésnél kivételes minősítést kapott, ez is bizonyítja szakmai elhivatottságát.

- írta szívszorító sorokat a BRFK.

A posztban arról is beszámoltak, hogy közösség biztonságáért produkált hathatós munkájáért hétszer is önkormányzati jutalomban részesült, valamint, hogy az élete volt a rendőrség és a hivatása kitöltötte minden pillanatát.

Egy éve talált rá a szerelem, társa, Niki szintén hivatásos állomány tagja egy társszervnél. Családját, különösen édesanyját rajongásig szerető emberként ismerték, 32 esztendős bátyja, István is gyászolja. Peti februárban lett volna 30 éves. 

- emlékeztek vissza szeretett kollégájukra a fővárosi rendőrök.

A hősi halált halt rendőrről bajtársai és parancsnokai a XI. Kerületi Rendőrkapitányságon ma 17. 00. kor gyertyagyújtással emlékeznek meg.

- zárta bejegyzését a BRFK, akik két fényképpel búcsúztatták Baumann Péter r. főtörzsőrmesterről.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Jó hír az autósoknak! Szerdától tovább csökkennek az üzemanyagárak

INSIDER

Trapper farmer, Tisza cipő, Csepel kerékpár - Újra hódítanak a hazai retró márkák - Galéria

INSIDER

Kinőtt vagy megunt ruhák? Használt textíliák? Ki ne dobd őket, mutatunk egy jobb megoldást!

INSIDER

Szuperélelmiszernek tartják és most van a szezonja: két hét alatt felére csökkent az eper ára