Létrehozva: 2023.01.15.

Ezért tudott kicsalni 300 milliót a Tender-csaló Rékától: Ha nem tudtok több pénzt adni, akkor az eddigi befektetésetek is elvész

Harangozó Rékát és családját egy középkorú férfi egy ál-NAV-os telefonhívásával is megvezette, ami hozzásegítette a 300 milliós csaláshoz.

Minden eszközt bevetett, az a férfi, aki Tamásként mutatkozott be harangozó Rékának és aki egy óriási haszonnal kecsegtető befektetés lehetőségével állt elő, amiből persze egy szó sem volt igaz. A hazugság tenger végére több száz milliótól "szabadította" meg Rékát és családját az állítólagos üzletember, vállalkozó.

Harangozó Réka és édesanyja, Harangozóné Sarolta
Harangozó Réka és Harangozóné Sarolta a feljelentés napján. Fotó: Knap Zoltán / Ripost

Harangozó Réka még 2018-ban ismerkedett meg a férfivel, akinek először 3, majd 8 millió forintot adott. Ezt a pénzt a csaló különféle elektronikai eszközökkel is foglalkozó tenderekbe fektette be, legalábbis Rékának ezt mondta.

Mivel évek múltán is csak vitte a pénzt az üzlet, 2022. december 15-én Réka és édesanyja, Harangozóné Sarolta feljelentették a férfit a 4. kerületi Rendőrkapitányságon. Réka elmondta lapunknak, hogy rajta kívül több károsult is van, de ők adták oda Tamásnak a legtöbb pénzt, ezért akarták ők elsőként megtenni a feljelentést. A férfi a koronavírus okozta ügyintézési nehézségeket is kihasználta az átveréshez. A covid idején ugyanis előre időpontot kellett foglalni a legtöbb helyre és olykor egyes hivatali intézmények is zárva voltak. Tamás az "elnyert" pályázatok ügyintézési folyamataiban is erre hivatkozott.

Harangozóné Sarolta és lánya, Harangozó Réka
300 millió forintot csalt ki a családtól a férfi. Fotó: Knap Zoltán / Ripost

Azt mondta Rékáéknak, hogy nagyjából 30 nap a projekt egyes szakaszainak elkészülte, amit utána 30 napig tesztelnek az egyes Önkormányzatokhoz kapcsolódó szervek, majd 30 nap elteltével kapják meg a pénzt Rékáék. Mivel nagyrészt a koronavírus időszakában történt az átverés, a férfi a határidőkkel is hitegetni tudta Rékáékat. Ezzel indokolta, hogy miért nem jön pénz, az újabb pályázati projekt megkezdésével pedig azt, hogy miért van szüksége még több pénzre.

Ha nem tudtok több pénzt adni, akkor az eddigi befektetésetek is elvész, mert nem tudunk majd időben elkészülni.

– hallotta Tamástól többször is Réka, aki egy idő után már azért adott még több pénzt, mert azt remélte, hogy így időben elkészülnek a pályázat folyamataival és visszakaphatják az addigi befektetést és az esetleges nyereséget.

Így került képbe az ál-NAV-os

Amikor szorult a hurok és érezte, hogy egyre nehezebben csapja be Rékáékat, újabb sztorival állt elő.

Azt mondta, hogy bemegy a NAV-hoz ügyeket intézni. Felhívott telefonon és azt állította, hogy hamarosan sorra kerül és adja majd az ügyintézőt. Még a sorszámjelző pittyegését is hallottam a háttérből. Ezután egy Ildikó nevű nőnek adta át a telefont, aki azt állította, hogy az adók és a biztosítások miatt újabb milliókat kell befizessünk, különben elbukjuk a korábbi összeget. Ezért mi belementünk, hogy egyre több pénzt adjunk Tamásnak. Nem akartuk elbukni az addig odaadott milliókat, főleg amiatt, hogy a pénzügyekkel foglalkozó Ildikó is megerősítette Tamás szavait.

– mesélte el Harangozó Réka, aki arról is beszámolt, hogy a határidőkkel hogyan manipulálta őket Tamás.

Harangozó Réka a csalást igazoló dokumentumokkal
Harangozó Réka és a rendelkezésére álló dokumentumok. Fotó: Knap Zoltán / Ripost

Azt mondta, hogy az elnyert pályázat határidejébe bele kell férni és az ellenőrzések miatt csúszik a bevétel, de az újabb munkálatokat meg kell kezdeni. A koronavírus miatt nehéz volt ezeknek utána járni, de amit tudtunk, megtettük.

Réka és édesanyja Sarolta mára belátják, hogy jobban utána kellett volna járniuk Tamás vállalkozásának és a nekik Ildikóként bemutatkozó állítólagos NAV-osnak is.

Tamás egyébként egy állítólagos rendőr ismerősét is bemutatta a családnak, aki valószínűleg ugyancsak nem rendőr. A férfi vélhetően azzal próbált nyomást gyakorolni Rékáékra, hogy magukat hivatalos személynek kiadó emberekkel támasztatta alá állításait.

 

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker: két évtized után Budapestre jön a kínai elnök

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

metropol.hu

Házasság első látásra: elárulta János, kinek kell pszichológushoz járnia

hirtv.hu

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező Hszi Csi-ping kínai államfőt

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

travelo.hu

Narancsszínű porban úszott a versailles-i kastély tükörterme

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!