Létrehozva: 2023.02.08.

Elképesztő módon ügyködnek a csalók az ingatlanpiacon

Hihetetlen kreativitást vetnek be a csalók az utóbbi időkben. Szinte már fel se tudjuk venni a lépést a módszereikkel, és akármennyire is próbálkozunk, ha nem figyelünk eléggé, bármikor csalás áldozatai lehetünk.

A bűnözők mindent bevetnek, hogy megszerezzék a megtakarításaink és számtalan módszerrel próbálják megrövidíteni az embereket. A legújabb csalássorozatnak már több áldozata is van az országban, akik mindannyian csak ingatlant szerettek volna vásárolni. 

Estate,Agent,Shaking,Hands,With,His,Customer,After,Contract,Signature
Mindig kérjük a szerződés írásbeli módosítását, ha valami változik/Illusztráció Fotó: Shutterstock

Inkább egy másik bankszámlára kellene utalni

Az ingatlan eladások során akár négy résztvevője is lehet az ügyletnek. A csalók minden esetben az egyik résztvevő, leginkább az eladó, az ügyvéd vagy az ingatlanközvetítő levelezőrendszerét törik fel. Ezt felügyelve, a megfelelő pillanatban küldenek egy üzenetet a vevőnek a feltört fiókból, hogy megváltozott a számlaszám, ahova utalni kellene. A mit sem sejtő vevő ekkor válik áldozattá, hiszen többször is előfordult, hogy megkérdőjelezés nélkül a megadott bankszámlaszámokra utalták el az ingatlan vételárának egészét vagy egy részét.

Kihasználják a bizalmi viszonyt

Az ingatlan eladások folyamán rengeteget egyeztetnek a felek egymással és az ügyvéd, továbbá az ingatlanközvetítő is próbál ilyenkor bizalmi viszonyt kialakítani az érintettekkel. Ennek következtében az adás-vétel megtörténtekor már annyi levélváltás és személyes találkozó zajlik le, hogy a vevő meg sem fontolja, hogy bármilyen csalás áldozata lehet. 
Dr. Fridman Róbert lapunknak elmondta, hogy már a közjegyző levelezését sem félnek feltörni sőt, akár az adataikkal is képesek visszaélni.
 

A csalók ugyan a saját bankszámlaszámukat adják meg, de kedvezményezettként a közjegyzőt tűntetik fel, kihasználva ezzel azt, hogy a banki rendszer nem feltétlenül szűri ki a hibát


– mondta az ügyvéd.

Bosszankodhat a vevő és az eladó is

Ha a csalás sikeres, az összeget azonnal le is veszik az adott számláról, így mire az áldozatok értesülnek a bűntényről, addigra a pénznek hűlt helye marad. Azonban nem csak a vevő károsul ilyenkor, hiszen ha az eladó a megállapodás közben egy új ingatlan vásárlására ígéretet tesz, akkor pénz szűkében ő sem tud majd eleget tenni a megállapodásnak.

Mit tegyünk, ha az utolsó pillanatban változna valami?

Dr. Fridman Róbert szerint nagyon körültekintően kell eljárnunk, ha ilyen esettel találkoznánk.

Mindenképp telefonon is egyeztessünk a másik féllel, törekedjünk arra, hogy a telefonszámot is ellenőrizzük. Ezen felül kérjünk írásbeli szerződésmódosítást is

– tette hozzá.

 

origo.hu

Orbán Viktor fogadta a Magyarországra érkező kínai elnököt - kép

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Újra együtt? Egy budapesti étteremben kapták le Kucsera Gábort és Tápai Szabinát

vg.hu

Az állampapíron túl is van élet: három hét alatt 11 százalékos hozamot kínál egy befektetés

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!