Létrehozva: 2023.03.16.

Nagy útra kelt az SMA-s Zsombi: fontos dolgokról számolt be az anyukája

A kisfiúnak új eszközökre lett szüksége.

Szerző LA

A kis SMA-s Zsombi tavaly két kis társával, Lilikével és Noellel utazott ki Olaszországba, hogy az ottani orvosok is megvizsgálják a gyerekeket, illetve speciális fejlesztőgépeket készítsenek nekik. 

Fotó: Facebook

„Mind a három gyereknek vannak csípőproblémái, ezt is megvizsgálják. Emellett eszközöket kapnak, amiket mind a gyerekek saját képességeihez, testalkatához szabnak egyénileg. Figyelembe veszik, hogy mennyire kell az adott eszköznek stabilnak lennie, mennyire kell plusz tartást adnia, vagy tehermentesítenie a csípőt. Le kellett adni egy előrendelést arról, hogy milyen eszközökre lesz szükségünk" - mesélte Zsombi anyukája akkor a Ripostnak.

Most eljött megint az idő, Zsombi családja ismét útra kelt és egészen Olaszországig mentek. Zsombi a felszerelései egy részét kinőtte, így szükség lett újakra.

Megkezdődött a munka. Sokat változott Zsombi tavaly óta. Nőtt 4 cm-t és más a súlypontja. A csípőficam is az életünk részévé vált így az új állítónk már figyelembe veszi és kompenzálja majd ezeket. Új korzetet is kapunk, mert ott is észrevehető a változás. Afo (lábsín) viszont nem kellett új. Nagyon jól funkcionál még a tavalyi

- fogalmaz az édesanya friss posztjában, hozzátéve, hogy a tervek szerint ma indulnak el haza, és később további részleteket is elárul az útról.

 

 

Szerző LA

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter védett vasúti kocsiban utazott a vasárnapi tüntetésre, így reagált a MÁV

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára