Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.03.21.

Dühös volt a váci rendőrre: mind a négy kerekét kiszúrta az autójának

Kocsik kerekét kiszurkáló férfit fogtak el a rendőrök, még nyomozó autóját is megrongálta.

Egy otthona közelében lévő parkolóban hagyta autóját egy váci rendőr, majd amikor visszatért a járművéhez, észrevette, hogy valaki mindegyik kerekét kiszúrta. A dolog akkor kezdett érdekes lenni, amikor egy másik címen leállított kocsit is hasonló állapotban talált gazdája aznap. Innentől már nem volt kérdés, hogy egy tettest kell keresni.

váci rendőr kiszúrt kereke
Fotó: police.hu

A rendőrség tájékoztatásából kiderült, hogy az eset 2023. március 12-én történt, az ügy kapcsán pedig a 29 éves K. Bence másnap délután már a rendőrségi kihallgatóban ült. A vádlott nem is tagadta, hogy mindkét autó kerekeit ő intézte el. Annak ellenére, hogy a több százezer forintos károkozást szinte egyből elismerte, tettét nem tudta megmagyarázni.

A police.hu szerint a férfi azt állította, hogy az egyik rongálására nem is emlékezett, mert annyira ittas volt, a nyomozó kocsijára viszont már nagyon is emlékezett. Kiderült ugyanis, hogy ismerte őt, és azt is tudta, hol lakik és milyen kocsija van. Elmondása szerint haragudott a rendőrre, miután személyesen akart vele beszélni, azonban ez nem jött össze neki. Bosszúból a parkolóban álló autójához lépett, majd késével kiszurkálta a kerekeket. A férfi azt mondta, utólag már megbánta tettét.

Bevallotta egy tavaly decemberi tettét is: egy csomagot rakott a nyomozó kocsijának ablaktörlő lapátjába gyűrve. Az összehajtogatott bankjegybe pedig marihuánát rejtett.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

travelo.hu

A természet és a történelem csodája Horvátországban

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!