50 méter magasan lógva találtak rá az eltűnt budapesti nőre

Egy hajszál választotta el a földbe fúródástól azt a budapesti nőt, akinek a férje tett bejelentést a rendőrségen, számolt be róla a Budapesti Rendőr-főkapitányság egy Facebook-bejegyzésben.

– elevenítette fel a napot Bécsi Zoltán főtörzsőrmester. – A lakásban a vízzel teleeresztett kádban bedugott hajszárítót talált, aztán véres kést, összevérzett ruhadarabokat. Tankönyvi jelei annak, hogy valaki igencsak erősen foglalkozott az öngyilkossággal. Holttest hiányában volt remény, hogy életben van az elkeseredett asszony, bár az nem volt egészen megnyugtató, hogy senki nem tudta, hol lehet, telefonját nem vette fel. A környéken kezdtük meg keresését, amikor a Kassai téri 17 emeletes toronyházból kapott ügyeletünk egy hívást: az egyik 14. emeleti lakó jelezte, hogy közvetlenül saját bejárati ajtaja mellett, a folyosó ablakában egy nőt lát – a falon kívül, a rácson függeszkedve. 

 – vette át a szót Tóth Martin főtörzsőrmester. – Ahogy kiléptünk a tizennegyediken a liftből, megláttuk a nyitott ablakot a folyosó végén. A nő egy nagyobb vázát használt lépcsőnek, arra állva lépett ki a párkányra a kb. méterhúsz magas védőrács fölött, ezt láttuk a nyomokból, a felborult vázából, kiszóródott földből. Mikor odaértünk, már az épület síkján kívül volt szembefordulva a korláttal, abba kapaszkodva lelógatta magát, teste tehát az eggyel alattunk lévő emelet magasságában volt. Leguggolva meg tudtuk ragadni a két csuklóját – és tartottuk, mást abban a helyzetben nem nagyon tudtunk csinálni. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy bilinccsel rögzítem – nyilván; saját érdekében – de mivel egy kimondottan filigrán, vékonycsontú asszonyról volt szó, akinek átlagosnál kisebb, keskenyebb kézfejére rácsúszott kabátujja, így őt biztonsággal a bilinccsel „rögzíteni” jóformán lehetetlen lett volna. Tartottuk, ahogy tudtuk, én fejjel támasztottam ki magamat a korláthoz, a homlokomba szépen bele is vájódott a vastraverz, akkor mondjuk ez éppen sokadlagos probléma volt. Nagyobb gondot jelentett a patthelyzet: rádiózni fizikálisan nem tudtunk, mivel minden kezünk végig foglalt volt, behúzni a keresztvasak miatt szintén képtelenség volt. Gyámolítottunk ráadásul egyáltalán nem akarta, hogy megmentsük, ezt többször elmondta, sőt: tevőlegesen is küzdött, elrúgta magát a faltól, rángatózott, mindent megtett azért, hogy lezuhanjon. 

 – mondta Poór Tibor főtörzsőrmester – Először én is a 14-re mentem, hogy segítsek kollégáimnak, aztán másodpercek alatt megszületett a módosított terv: a tizenharmadikra leszaladva már robogtam is a folyosó végére, az ablaknál csüngő alak irányába. Velem nagyjából szemben volt az asszony válltól lefelé, míg bajtársaim egy szinttel feljebb fogták kezeit. Cselekedni kellett. Egyetlen megoldás kínálkozott abban a helyzetben, hosszan ötletelni, tervezni nem volt idő. Csináltam, amit tudtam. Ablak ki, átkaroltam a nő törzsét, felordítottam, hogy fogom, abban a pillanatban ők elengedték, én meg berántottam a folyosóra. Korábbi, jóformán önkívületi, sokkos állapota átváltott, elcsendesedett, együttműködővé vált, a biztonság kedvéért azért fogtam, nehogy ismét meggondolatlanságba csapjon át. Másodperceken belül megjelentek kollégáim, első mozzanatként bezárták a kitárt ablakot, majd együttesen lekísértük a földszintre a nőt. 

A satukezű körzeti megbízottak az épület előtt átadták az asszonyt a mentőknek, akik előbb – korábban magának okozott – csuklósérülése ellátása érdekében az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetbe szállították, majd a Nyírő Gyula Kórház Pszichiátriai Osztályára vitték tovább. Értesülések szerint az asszony magánéleti problémái miatt akarta eldobni életét.