Létrehozva: 2023.04.23.

Tömegbaleset a Keleti pályaudvarnál: Megszólalt az egyik sérült

A balesetet okozó sofőr több ember életét is veszélyeztette.

Tömegbaleset történt szombat este Budapest belvárosában. A Keleti pályaudvarnál egy jogosítvány nélküli sofőr áthajtott a piros lámpán, amivel több ember életét is veszélybe sodorta. A szabálytalanul közlekedő autós egy motoros futárral ütközött össze a kereszteződésben. A 8E jelzésű busznak vészfékeznie kellett, épphogy meg tudott állni az aszfalton heverő motoros előtt. A busz utasai is megsérültek. 

Ricsi szerint a legfelháborítóbb, hogy a sofőr nem segített a sebesülteknek  Fotó: Bors

A tegnap esti szerencsétlen balesetben három fiatal is megsérült. A motoros futár és a 8E jelzésű autóbusz a Thököly út felől jött befelé a 7. kerületi Baross téren, ahol épp zöldre váltott a lámpa. Eközben a Rottenbiller utca felől egy férfi a Chrysler PT Cruiserrel figyelmetlenűl áthajtott a piroson, ami szerinte még sárga volt. 

A Honda PCX motor a Chrysler bal elejébe rohant bele, ami következtében a külföldi futár srác felcsapódott az autó szélvédőjére, majd az aszfaltra zuhant. A balesetet okozó autós pedig csak a Fiumei út sarkán tudott megállni. A sofőr azt állítja, egyáltalán nem is látta a futárt, azt se tudta, hirtelen mi ütközött neki. A motor a becsapódás hatására a levegőbe emelkedett és a hátulja betörte a Chrysler bal hátsó ablakát. A 8E sofőrje kénytelen volt nagyot fékezni, hiszen a motor pont elé pördült. 

Lapunknak az autóbusz egyik sérült utasa, Hurubán Richárd részletezte, hogyan is történt az eset.

Újpalotán szálltam fel a buszra és a Blaha Lujza térig utaztam volna, amikor a Rottenbiller és a Rákóczi út kereszteződésénél a felüljáró alatt egy hatalmasat vészfékezett a busz. Más lehetősége nem igazán volt a buszsofőrnek, mivel nagy volt a forgalom és nem tudott volna kitérni, csak így tudta megakadályozni azt, hogy ne hajtson neki a motorosnak,

 – magyarázta Ricsi, aki azt is elmondta, hogy a buszon mindenki nagyon megijedt és azok az emberek, akik a busz csuklós részében álltak, elestek a hirtelen erős fékezés miatt. 

Pár perc alatt megtörtént a baj  Fotó: Google Maps

„Tele volt a busz, hiszen pont csúcsidő volt, 7 vagy negyed 8 lehetett, a sok fiatal mind indult volna a belvárosba kicsit kiereszteni a gőz. Amikor fékezett a busz, elestem és lefejeltem az egyik korlátot. Egy fiatal lány is megsérült a buszon velem együtt" – mesélte.

Amíg a mentőre vártak, Ricsi mentőfolyosót alakított ki, míg a többiek segíteni próbáltak a külföldi motorosnak.

A legfelháborítóbb az egészben szerintem az, hogy a balesetet okozó személy még csak meg se kérdezett senkit, hogy jól vannak-e. A motoroshoz sem szólt egy szót sem, nem segített. Végig felháborodva ordítozott valami haverjával a telefonján

 – részletezte.

A mentő hamar meg is érkezett, akik rögtön ellátták a súlyosan sérült motorost. Ezután a busz utasait is megvizsgálták, majd a két könnyebben sérült utast, Ricsit és egy fiatal lányt a kórházba szállítottak.

„Csoda, hogy nem törtem be a fejem. Szerencsére csak megrándult és meghúzódott a nyakam. A fiatal lánynak a térde és a csuklója sérült meg. Még aznap este saját felelősségre hazaengedtek minket" – mondta Ricsi.

A motoros futárt azonnal az intenzív osztályra szállították, felkartörés miatt, ahol azóta is megfigyelés alatt tartják, Ricsi azt is elmondta, hogy az autó fiatal sofőrje jogosítvány nélkül vezetett. 

Sajnos a balesetet okozó kocsi vezetője sosem rendelkezett jogsival, ezért ez már nem csak figyelmetlenségből történt baleset okozás, hanem bűncselekmény, amiben három ember is megsérült!

 – fejtette ki véleményét.

Mivel Ricsinek így pár napot otthon kell maradnia pihentetni a sérült nyakát, nem tud bejárni dolgozni. Elmondása szerint mindenképpen élni fog a kártérítési perrel. Az ügyet a továbbiakban a BRFK Közlekedésrendészet vizsgálja

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

Imaláncot indítottak a 8 éves Gergőért, kegyetlen kór támadta meg

INSIDER

Alvó betegeket fosztott ki egy budai kórházban - kamera vette fel az elkövetőt

INSIDER

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról

INSIDER

Nagyon meglepte az embereket a BKK, ilyet csak ritkán láthatunk