Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.04.20.

Nem kapott fizetésemelést a munkavállalók többsége - Videó

A munkaadók többsége nem emelte a fizetéseket Magyarországon az infláció ellenére, legalább is ez derül ki egy HR szolgáltató felméréséből.

Az árak az utóbbi időben jelentősen emelkedtek, de ezzel a fizetések nem tartottak lépést. Vannak munkahelyek, ahol munkaadók, annak érdekében, hogy a dolgozóik ne menjenek máshova, kérés nélkül is megemelték a béreket, és van, ahol ez a „hivatalból” is járhat a dolgozónak. 

pénz,számológép, pénztárca, támogatás,kölcsön, hitel
A többségnek nagyon takarékoskodnia kell  Fotó: Shutterstock / Shutterstock

Ez azonban nem általános jelenség. Előfordul, hogy a munkavállaló béralkut kötne és maga próbálkozik a főnökeinél megemeltetni a fizetését, aztán erre vagy igent mond a munkáltató, vagy nem. Ennél inkább az utóbbi a jellemző. 

Ezt az eredményt adta az országos felmérés 

A Work Force HR szolgáltató cég 2003 óta foglalkozik munkaerő kölcsönzéssel és munkaerő közvetítéssel. Márciusban 1000 munkavállaló megkérdezésével felmérést készítettek arról, hogy hogyan alakultak a bérek az utóbbi időben. Kaptak-e fizetésemelést, és ha igen, azt kérniük kellett-e, vagy a munkáltató magától emelt. Az eredményt pedig publikálták. 

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a válaszadók 41 százaléka kapott fizetésemelést, és közülük 30 százaléknak ezt kérni sem kellett, a cég magától megadta. A fizikai munkavállalók többsége kért fizetésemelést, de nem kapott, míg a szellemi dolgozóknak csak a 23 százaléka próbálkozott magasabb fizetést elérni. A fővárosban az ilyen önálló kezdeményezéseknek a 27 százaléka volt sikertelen, míg a vidéki fizetésemelési kérelmek 72 százalékát elutasították. Annak ellenére, hogy a megkérdezettek 52 százalékánál nem történt béremelés, mégsem gondolkodik abban, hogy a közeljövőben munkahelyet váltson. 

Nincs infláció követő béremelés

Czellecz Zoltán, a szolgáltató cégvezetője szerint a felmérésükből egyértelműen kiderült, hogy a munkáltatók többsége annak ellenére, hogy a munkavállalók ezt igényelnék, nem tud inflációkövető bérfejlesztést biztosítani. 

István: Nem kaptam fizetés emelést. Azt mondták, hogy várjak türelemmel. Fotó: Végh István / ripost

A Ripost által megkérdezett emberek között a felmérés minden példájára találtunk nyilatkozót. Volt, aki úgy kapott fizetésemelést, hogy kért, volt aki kérés nélkül is kapott, hogy megtartsák, és volt, akinek „automatikusan” járt. Volt, aki nem kért és nem is kapott, és volt, aki ugyan kért de nem kapott, csak ígéretet, de ezt is elfogadta és marad. 
 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

magyarnemzet.hu

Haaland reagált a brutális kritikára, Roy Keane ezt nem teszi zsebre

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Ez kínos, valami nagyon nem stimmel Berki Mazsi szerelmes fotóján

ripost.hu

Hogy megnőttek: 30 év után újra együtt a Mrs. Doubtfire gyereksztárjai, így néznek ki most

ripost.hu

Így ültesd át végleges helyére a paradicsompalántát, hogy bő termésed legyen

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért

INSIDER

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

INSIDER

Gyász: meghalt Simon István