Létrehozva: 2023.05.04.
Módosítva: 2023.05.04.

Közel háromszor drágább a csirkemell Bécsben, mint Budapesten - videó

Bécsben jártunk, és kiderült: bevált a magyar árstop! A Nyugaton nem alkalmazott árstopoknak köszönhetően itthon még mindig megfizethetők az alapélelmiszerek.

A kormány döntése értelmében Magyarországon június 30-ig érvényben maradnak a kijelölt alapélelmiszerekre vonatkozó árstopok, ezt követően pedig a nagy áruházláncoknak biztosítaniuk kell, hogy az alapvetőnek számító alapélelmiszerek közül több is akciós árakon legyenek elérhetők a vásárlók számára. Nyugat-Európában nincs árstop, így Bécsben a csirkemell ára közel háromszor annyiba kerül, mint Magyarországon.

Curious,Woman,In,The,Supermarket,With,Shopping,List-,Young,Girl
Képünk illusztráció / Fotó: Nicoleta Ionescu / Shutterstock

De nem csak a csirkemellek esetében észlelhető jelentős árkülönbség. Ellátogattunk egy bécsi áruházlánc üzletébe, majd idehaza megnéztük ugyanannál a cégnél, hogy milyen árak vannak.

Sok termék ára nagyságrendileg ugyanannyi Bécsben, mint Magyarországon, de megállapítható: az árstopos termékek Magyarországon észrevehetően olcsóbbak.

 Az eredmény: egy családi körben eltöltött ebédhez szükséges bevásárlás esetében akár több ezer forinttal is kevesebb szerepelhet a blokkok alján, mint a nyugati szomszédunknál. 

A Ripost munkatársai a következő alapélelmiszerek árait hasonlították össze:

TermékOsztrák ár (euró*)Magyar ár (forint)
Csirkemell kilós ára12,99 euró (4870 Ft)1799 Ft
Pulykamell kilós ára14,99 euró (5620 Ft)3399 Ft
Olaj3,25 euró (1218 Ft)599 Ft
Cukor1,59 euró (596 Ft)239 Ft

*Az árakat a cikk megírásakor aktuális középárfolyamon, 375 forinton számoltuk. 

Íme videónk a bécsi bevásárlásunkról:

Június 30-ig maradnak az árstopok, de utána is lesznek akciós árak. A szankciós infláció letörése érdekében a kormány görög és francia példák alapján új inflációellenes eszköz bevezetéséről döntött: a jelentősebb bevétellel rendelkező üzleteket rendszeres akciók meghirdetésére kötelezi. Már meg is jelent az erről szóló kormányrendelet-tervezet, amiből kiderül, kinek, mit, mikor és mennyivel kell leakciózni.

A kötelező akciózást a kereskedők 2023. június 1. és 2023. szeptember 30. között kötelesek bevezetni. A kötelező akciókra heti rendszerességgel kell sort keríteni, az akciós időszak a hét csütörtöki napján 0 órától a következő hét szerdai napján 24 óráig tart.

A rendelet értelmében 20 akcióköteles termékkategóriát határoztak meg, ezek többek közt a következők: baromfihús; sertés-, marhahús, egyéb húsféleségek; tej, tejföl és helyettesítői; sajt; kenyér; péksütemények; száraztészta, rizs, egyéb ceráliák; friss gyümölcs; friss zöldség; készételek, fűszerek, ételízesítők. Az akció nem vonatkozhat árstopos termékekre.

Az érintett kiskereskedelmi üzleteknek valamennyi kijelölt termékkategóriából egy-egy szabadon választott terméket a kötelező akciózást megelőző 30 napban általuk alkalmazott legalacsonyabb árnál legalább 10 százalékkal szükséges kedvezőbb áron értékesíteniük. A kereskedő az akciózás időtartama alatt az érintett termék vonatkozásában köteles abból megfelelő mennyiséget árusítani és készleten tartani.

Íme videónk a kötelező akciózásról:

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

ripost.hu

Most érkezett: idegen életre utaló jeleket találtak a világűrben

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Lehűlés, zápor, zivatar: az egész országra figyelmeztetést adtak ki

INSIDER

Retteg egész Szeged: ismét fosófantom csapott le a városra

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt