Létrehozva: 2023.05.10.

Így néz ki most a festőfejedelem sírja – micsoda változás!

Újjászületett Munkácsy Mihály síremléke, és remélhetőleg feltámad egy régi, nemes hagyomány is.

Felavatták Munkácsy Mihály felújított síremlékét a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Nagy tömeg gyűlt össze, Békéscsaba, Debrecen, de még a háború sújtotta Munkács küldöttsége is megjelent, mindazon városoké, amelyek Munkácsy Mihály életéhez, illetve életművéhez kötődnek. A munkácsi Popovics Emese kárpátaljai dalokat énekelt.

Kedden avatták fel Munkácsy felújított síremlékét. Fotó: Ripost

Pákh Imre – aki a legnagyobb Munkácsy-gyűjteményt mondhatja magáénak – vállalta, hogy felújíttatja a sírt és környezetét, amit Munkácsy halálának 123. évfordulója alkalmával, 2023. május 9.-én avattak fel. A mecénás arra is ígéretet tett, hogy a jövőben minden évben finanszírozni fogja egy sírhely felújítását a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.

Pákh Imre feleségével a felújított síremléknél. Fotó: Ripost

Munkácsy most reneszánszát éli. Ez 2005-ben vette kezdetét, amikor a Magyar Nemzeti Galériában nagy Munkácsy kiállítást rendeztek, rekordlátogatottsággal. Utána jött Debrecen és a többi város. Jelenleg a 46. kiállításnál tartunk 5 millió látogatóval 

– mondta Pákh Imre. „Ezt a kiállítássorozatot hármas céllal indítottuk el. Első célunk az volt, hogy bemutassuk az ismeretlen Munkácsyt a magyar közönségnek, hiszen jól tudjuk, hogy Munkácsy legjobb művei még életében, közvetlenül a műhelyéből vándoroltak ki Amerikába. Második célunk az volt, hogy hitelt adjunk önmagunknak, hogy igenis voltak magyar hősök, akik felvették a versenyt a legjobb külföldiekkel, és nyertek is. Ilyen volt Munkácsy Mihály. Harmadik célunk pedig az volt, hogy visszaállítsuk Munkácsyt a megérdemelt helyére a művészettörténetben.”

Pákh Imre véleménye szerint mindhárom célt elérték, hiszen a 2018-ban megrendezett Munkácsy kiállítás az Ermitázsban, Szentpéterváron bő három hónap alatt 1 millió látogatót fogadott és ezzel elnyerte a minden idők legsikeresebb magyar kulturális rendezvénye címét. 2018-ban az egész világon ez volt a második legsikeresebb kiállítás a világon.

Munkácsy Mihály az alulról jöttek elszántságával jutott a csúcsra 

– emlékeztetett avatóbeszédében Vincze Máté, a kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár.

„Nagyon remélem, hogy ezzel sikerül hagyományt teremteni. Felbátorítva érzem magam, hogy ezek után más mecénásokat is megkeressek, akik hajlandóak anyagi áldozatot is hozni a Nemzeti Sírkert megújításáért” – fogalmazott Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója.

Pákh Imre azzal zárta: reméli, hogy a most restaurált síremlék legalább 150 évig kitart, és ha utána úgy döntenek, újra felújítják, akkor az avatáson megint összegyűlik egy Munkácsy rajongókból álló társaság, és talán őket is megemlítik.

Ilyen most a felújított síremlék (Fotó: Ripost)

 

origo.hu

Miért nem gratulált a vadítóan dögös új barátnője Lando Norris futamgyőzelméhez?

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Szoboszlai nagy bejelentése: egy világmárka hálójába került, ez nagy durranás!

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

vg.hu

Itt a magyar eper, beindultak a „Szedd magad!” akciók

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Melyik a legegészségesebb olívaolaj? Segítünk a választásban

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!