Létrehozva: 2023.06.27.

Ha látod, szólj! Agyvelőgyulladásban szenvedő eltűnt férfiért aggódnak

140 kilométeres körzetben keresik Libor Istvánt, aki pénteken reggel a kerékpárjával tűnt el otthonról. A férfi zavart állapotban lehet, mivel múlt csütörtök óta nem szedte be a szükséges gyógyszereit. Családja most a környéken élők segítségét kéri, hogy megtalálják az agyvelőgyulladással küzdő férfit!

Már negyedik napja keresi a családja Libor Istvánt, aki péntek reggel örkényi otthonából tűnt el narancssárga KTM kerékpárjával. A férfi nagyon beteg, agyvelőgyulladással küzd, az erre szedett gyógyszereit pedig már csütörtök óta nem vette be. Családja értelemszerűen minden lehetséges módon keresi a férfit, akiről úgy gondolják, hogy egyrészt zavart állapotban lehet, másrészt vélhetően már le is gyengült, hiszen napok óta nem evett és nem ivott. Szerettei mindenkit arra kérnek, hogy segítsenek megtalálni! 

Már negyedik napja keresi családja az agyvelőgyulladással küzdő férfit  Fotó: Facebook

Többször látták már a kerékpárjával

Az elmúlt napokban több ízben is jelentették szemtanúk a családnak, hogy látták az agyvelőgyulladással küzdő férfit kerékpárjával, azonban soha nem állította meg senki. Kedden hajnalban, június 27-én egy szemtanú azt jelentette, hogy az 51-es és az 510-es út találkozásánál látta biciklizni Dunavarsány felől Istvánt. „Az elmúlt napokban többen is írtak, hogy merre biciklizett, de a legtöbb esetben kiderült, hogy teljesen más személyleírású férfit láttak. Nagyon nehéz így a keresés, mert sosem lehetünk biztosak benne, hogy valóban ő volt az, vagy nem. Sajnos senki nem tartóztatta fel eddig, de olyan is volt, aki este 10-kor írt a családnak, hogy délután öt órakor látta” – mondta a Ripostnak Alexandra, az eltűnt férfi unokahúga. Istvánt így most már 140 kilométeres körzetben keresik

Egyrészt bárhol lehet, másrészt az is előfordulhat, hogy már annyira kifáradt, hogy leült vagy lefeküdt valahová

 – mondta lapunknak az unokahúg. A család most a drónos segítségben bízik, felvették a kapcsolatot egy mentőcsapattal. A kutyás, maintrailinges keresés viszont ebben az esetben nem lehet megoldás, mert ekkora távolságot nem képesek megtenni a kutyák.

Ezzel a KTM biciklivel ment el otthonról. Tartóztassa fel, ha látja a kerékpárt! Fotó: Facebook

Segítsen a családnak!

A család a Riposton keresztül most azt kéri a környéken élőktől, hogy járjanak nyitott szemmel, és ha esetleg meglátják Istvánt, akkor tartóztassák fel, próbálják meg megállítani vagy legalább követni, hogy ne veszítsék újra szem elől! Leginkább Kunpeszér, Kunszentmiklós és Ladánybene környékén érdemes figyelni, de Örkénytől Kecskemétig bárhol felbukkanhat. A férfin fekete póló és fekete rövidnadrág volt, amikor eltűnt és egy narancssárga KTM biciklivel indult el.

Kérjük, hogy aki az eltűnt személy jelenlegi tartózkodási helyével, vagy eltűnésének körülményeivel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a rendőrséget: a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámok a nap 24 órájában fogadják a bejelentők hívásait. vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámát.


 

INSIDER

Kétségbeesetten keresi családja az eltűnt 66 éves nőt, nyomravezetői díjat ajánlottak fel

A család nyomravezetői díjat is felajánlott.

INSIDER

Kétségbeesetten keresi családja az eltűnt 66 éves nőt, nyomravezetői díjat ajánlottak fel

A család nyomravezetői díjat is felajánlott.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor