Létrehozva: 2023.06.25.

Megnyugtattak a meteorológusok: mától tényleg berobban a nyár

Nem kell tovább dideregni és esőkabáttal mászkálni: mától hivatalosan is itt a nyári jó idő

A nyári meleg, a ragyogó napsütés és a strandszezon sokáig váratott magára idén. A háború miatt egyébként is sokan reménykedtek benne, hogy idén hamarabb jön a meleg és a világos, hogy kevesebbet kelljen fűteni és világítani, sajnos azonban  baj mindig csőstül jön: bár ímmel-ámmal volt szép időnk is, az idei évet elsősorban a borongós égbolt, a hűvös, a szél és a csapadék jellemezte. Mától azonban jön a változás. 

Relaxed,Tired,Young,European,Woman,With,Closed,Eyes,Suffering,From
Végre itt a nyár! Fotó: Prostock-studio / Shutterstock

Vasárnap végre ragyogó, nyári napsütésben lesz részünk. Szinte egyetlen gomolyfelhő sem árnyékolja be az eget, sőt csapadékra sem kell számítani. Kellemesen meleg lesz, a hőmérséklet a Köpönyeg.hu szerint 26 és 32 fok között alakul, így nyugodtan kimehetünk a kertbe napozni. 

Hétfőn már kissé megélénkül a nyugatias szél, emellett estefelé az ország északnyugati területein zápor és zivatar is kialakulhat, összességében azonban azt lehet mondani, hogy a hét első napja is meleg és kellemes lesz. Sok-sok napsütés aranyozza be a napunkat, és a hőmérséklet is 27-33 fok közé tehető. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

metropol.hu

Most érkezett: baleset történt, erre készüljenek a 4-es 6-os villamos utasai

vg.hu

Gyorsforgalmi átadás-dömping: kedden újabb autóutat adnak át Magyarországon

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

mandiner.hu

A szomszédban a magyar haderőn gúnyolódnak, pedig valójában aggódniuk kellene

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Imaláncot indítottak a 8 éves Gergőért, kegyetlen kór támadta meg

INSIDER

Alvó betegeket fosztott ki egy budai kórházban - kamera vette fel az elkövetőt

INSIDER

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról

INSIDER

Nagyon meglepte az embereket a BKK, ilyet csak ritkán láthatunk