Létrehozva: 2023.06.21.
Módosítva: 2023.06.21.

Augusztustól közértben is fizethetünk SZÉP-kártyával: mit szólnak az emberek? –videó

Megkérdeztük a járókelőket, mit szólnak hozzá, hogy nagyobb lesz a SZÉP-kártyán a keret, és hideg élelmiszert is lehet vele venni augusztustól. A gazdaságvédelmi akcióterv részeként a kormány újabb intézkedést fogadott el.

A Széchenyi Pihenő Kártya, ahogy a legtöbben ismerik, a SZÉP-kártya hidegélelemre is felhasználható lesz augusztus elsejétől, vagyis nem csak például éttermekben lesz jó, hanem az átlagos üzletekben is, amellett, hogy a korábbi funkciói is megmaradnak. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn jelentette be, hogy a kormány újabb gazdaságvédelmi akciótervet fogadott el.

Lehetővé tesszük a SZÉP-kártyák felhasználását a hidegélelemre 2023. augusztus 1-től december 31-ig. Erre korlátlanul lesz lehetőség. És ezzel egyidejűleg azt is lehetővé tesszük, hogy ebben az időszakban a munkáltatók a SZÉP-kártya-keretet – amelynek a maximális összege 450 000 forint – további kétszázezerrel megemeljék az erre vonatkozó kedvezményes szabályoknak megfelelően

– jelentette be Gulyás Gergely.

GULYÁS Gergely
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn jelentette be a SZÉP-kártyát érintő változásokat  Fotó: Soós Lajos / MTI

Így már a korábbi 450 ezer forint helyett összesen 650 ezer forintot tudnak kedvezményes adózással utalni a kártyára a munkáltatók.

A gazdaságvédelmi akcióterv a kormány szerint jelentős segítséget nyújt a családoknak és a vállalkozásoknak – emelte ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Alkoholra, cigarettára nem vonatkozik a módosítás, ennek ellenére a nemzeti dohányboltok is SZÉP-kártya-elfogadóhelynek minősülnek.

1. élelmiszer: a vám- és a statisztikai nómenklatúráról, valamint a Közös Vámtarifáról szóló 2658/87/EGK tanácsi rendelet I. mellékletének módosításáról szóló, 2021. október 12-i (EU) 2021/1832 bizottsági végrehajtási rendelet 1. melléklete szerinti a) I–IV. áruosztályba tartozó termékek, ide nem értve az alkoholtartalmú folyadékokat, valamint a dohány és feldolgozott dohánypótló termékeket, továbbá

b) V. áruosztályba tartozó termékek közül a só.

— olvasható a Magyar Közlönyben.

A gazdasági tevékenység alapján az alábbi táblázatban megtalálható termékeket és termékcsoportokat mindenképpen érinti az intézkedés:

 TEÁOR kódGazdasági tevékenység
1.4711Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem
2.4721Zöldség, gyümölcs kiskereskedelme
3.4722Hús-, húskészítmény kiskereskedelme
4.4723Hal kiskereskedelme
5.4724Kenyér-, pékáru-, édesség-kiskereskedelem
6.4729Egyéb élelmiszer-kiskereskedelem
7.4781Élelmiszer, ital, dohányáru piaci kiskereskedelme

 

A Ripost megkérdezte a budapestieket, hogyan érinti őket az augusztus elsejétől életbe lépő változás.

Örülünk neki, bár elfogy, de örülünk neki

– mondta nevetve a Ripostnak Szilvia.

A többség természetesen nagyon örül, bár olyan is volt, aki azt mondta, nincs SZÉP-kártyája, ezért nem érinti a lehetőség.

Jó, abszolút jó a kezdeményezés, mert nincs úgy megkötve, mint korábban volt.

– mondta Zsuzsa.

A további megszólalók véleményeit az alábbi videóban láthatod:

 

A kormány egyébként korábban is hozott már ehhez hasonló intézkedést, amikor megteremtette annak lehetőségét, hogy a vendéglátás alszámláról 2022. február 1-jétől 2022. május 31-ig lehet hideg élelmiszerre költeni — tájékoztattak akkor a kormany.hu oldalon. Mivel az alszámlák (szálláshely, vendéglátás, és szabadidő zsebek) közötti átjárhatóság 2022. december 31-ig megmarad, ezért valójában mindegyik alszámláról lehet hideg élelmiszert vásárolni – közölték akkor.

Természetesen a korábban célként kijelölt szolgáltatások (szálláshely-, vendéglátás és szabadidő szolgáltatások) vásárlása továbbra is zavartalanul lehetséges maradt minden alszámláról akkor is, ahogyan ezúttal.

INSIDER

Íme a részletek: mutatjuk a SZÉP-kártyával kapcsolatos legfontosabb változásokat

Az új szabályok ekkortól lépnek majd életbe.

INSIDER

Íme a részletek: mutatjuk a SZÉP-kártyával kapcsolatos legfontosabb változásokat

Az új szabályok ekkortól lépnek majd életbe.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ha ezután nem rúgják ki a Manchester United bohócedzőjét, akkor soha

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

magyarnemzet.hu

Megalázták, milliókat költött, mentő jött érte – kitálalt Klopp volt magyar játékosa

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Retteg egész Szeged: ismét fosófantom csapott le a városra

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz