Létrehozva: 2023.07.29.

Már az egész országra kiadták a riasztást, ebben nem lesz köszönet

A hétvége csapadékot hozhat.

Szombaton napos, gomolyfelhős időre számíthatunk. Csak késő este északnyugaton fordulhat elő zápor, zivatar. 30-32 fok körüli kánikula valószínű. Erre a napra az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztető előrejelzést adott ki néhány vármegyére a zivatarok miatt.

Fotó: met.hu

Vasárnap vastagabb, frontális felhőzet vonulhat át északnyugati irányból délkelet, kelet felé. Délután északnyugat felől már egyre többfelé kisüthet a nap. Sok helyen előfordulhat eső, záporeső, zivatar. A csapadékrendszer nyugati irányból kelet, délkelet felé helyeződik. Helyenként megélénkül az északnyugati szél. Zivatarban erős lökések is lehetnek. A minimum-hőmérséklet 14, 20, a maximum általában 22 és 27 fok között, délkeleten 30 fok körül valószínű. A figyelmeztető előrejelzés ezen a napon már az egész országra érvényes!

Fotó: met.hu

Hétfőn eleinte borongós lesz az ég, majd északnyugat felől csökken a felhőzet, többórás napsütés ígérkezik. Az ÉNy-i szél nagy területen lesz erős. 25-30 fok közé csökken a hőmérséklet - írj a Köpönyeg.

Kedden fátyolfelhők szűrik az augusztus 1-jei napsütést. Estig csapadékra kicsi az esély. 30 fok körül alakul a maximum.

 

origo.hu

Mbappé, irány a McDonald's, pénzen nem lehet sikereket venni - íme, a legjobb mémek a PSG égéséről

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Megint bejött a japánok számítása, itt a hibridek aranykora

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.delmagyar.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria

INSIDER

Gulyás Gergely ezt soha nem tudta volna elképzelni Magyar Péterről

INSIDER

A Kúria is megerősítette: jogellenesen építkezett Tordai Bence