Létrehozva: 2023.07.24.

Így segít egy magyar férfi Korfun az erdőtűz miatt bajba került embereknek

A Rodoszon és Korfun kitört hatalmas tűz miatt több tízezer embert kellett evakuálni. A bajba került embereknek a magyar származású Robert is próbált segítséget nyújtani, ingyen szállást kínált azoknak, akiknek el kellett hagyniuk otthonukat vagy szállásukat.

Ahogyan arról korábban a Ripost is írt, Korfu és Rodosz szigetéről tömegével evakuálták az embereket a hatalmas erdőtüzek miatt. 10 repülőről és 8 helikopterről oltották a lángokat, a földön pedig tűzoltók és önkéntesek százai küzdöttek azért, hogy megfékezzék a tüzet. A katasztrofális állapotok miatt a magyar származású Robert is felajánlotta segítségét és szállását azoknak, akik bajba kerültek a tomboló tűz miatt. A Ripost elérte az önkéntesen segítő férfit.

Civilek is oltották a tüzet. Fotó: AFP

 Ahonnan elindult a tűz, onnan nem messze van egy ingatlanunk

 – kezdte Robert. "Az ottani kis falunak van egy szóvivője, ő értesített, hogy baj lehet, ha nem tudják megfékezni a lángokat. Aztán végül másfelé ment a tűz, de tulajdonképpen így értesültem az esetről. Úgy tudom, hogy a füst és az elővigyázatosság miatt kellett az embereknek elmenekülniük."

Wildfires At Dadia National Park In Greece
Nagy erőkkel próbálták megfékezni a tüzet. Fotó: NurPhoto via AFP

A helyiek is csak találgatnak, hogy mi okozta a tüzet.

 Annyit tudunk, hogy az erdő kapott lángra, de azt nem, hogy mitől

 – folytatta. "Találgatások vannak. Van, aki azt mondja, hogy direkt gyújtogattak, de olyanok is vannak, akik szerint a nagy meleg miatt gyulladhatott meg valami."

Robert sajnálta azokat, akiknek el kellett hagyniuk az otthonukat vagy a nyaralójukat.

A helyieknek segítségre van szükségük. Fotó: AFP

 Többen is voltak Korfun, akiknek a tűz miatt azonnal el kellett hagyniuk a szállásukat 

– mondta. "A sziget északi részén is van egy nyaralónk, így arra gondoltam, hogy felajánlom azoknak, akik nem tudnak hova menni. Teljesen be van rendezve, így nem lett volna gondjuk semmire. Rajtam kívül természetesen többen tettek ilyen felajánlást. A hoteleken kívül civilek is befogadtak embereket. Mindenki nagyon segítőkész volt. Még utólag annyit tudtunk meg, hogy az orvosoknak három embert kellett ellátniuk könnyebb sérülések miatt. Illetve azoknak az embereknek, akik közel laktak a tűzhöz, most gyűjtést szerveznek. Élelemre és innivalóra van szükségük" – fejezte be beszámolóját Robert.



 



 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Felkavaró részletek: gyerekek bukkantak rá az Aszódon elrejtett holttestre

INSIDER

Magyar Péterék összevissza kapkodnak, egymás után állnak elő vállalhatatlan jelöltekkel

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása