Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.07.22.

Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke is átússza a Balatont!

Novák Katalin a férjével együtt, első alkalommal ússza át a Balatont.

Az időjárás miatt vasárnapra halasztott eseményen a visszalépések után is több mint 11 000 amatőr sportoló rajtol a 3 versenyszám valamelyikén. A klasszikus, „bakancslistás” Révfülöp-Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távot 9 500-an tervezik teljesíteni. Köztük lesz Magyarország Köztársasági elnöke Novák Katalin is, aki férjével együtt, első alkalommal ússza át a Balatont a közel 200 vitorlásból és kishajóból kialakított úszófolyosóban.

Balaton átúszás
 

Az esemény Facebook-oldalán olvasható közlemény szerint az úszás kezdetén gyenge vagy mérsékelt (10-20 km/óra), változó irányú légmozgás várható, a délelőtti óráktól délnyugati irányból kissé megélénkülhet (25 km/óra körül) a szél. Ezzel kapcsolatban a szervezők hangsúlyozták, "a hullámzó Balatonban biztonsággal úszni nyíltvízi tapasztalatot igényel - az uszodai körülmények ismerete nem biztos, hogy elég", ezért felelős döntést várnak a résztvevőktől.

"Kezdetben sima lesz a víz, később délnyugat-északkeleti vonulással mérsékelt hullámzás (20 cm hullámmagasság) kialakulhat" - olvasható a tájékoztatásban. "Túlnyomóan napos, száraz, meleg idő várható, reggel a parton 20, délután 29 fok körüli hőmérséklettel. Erős napsugárzásra lehet számítani. A víz hőmérséklete 26 fok körül alakul."

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

INSIDER

Egymilliárd forint egy magyar kisfiú, Tomika élete

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért