Létrehozva: 2023.07.28.

Négy gyereket hagyott hátra: Hófehér urnában helyezték örök nyugalomra a szülés után meghalt Vandát - fotók

Péntek este családja eltemette Vandát. A fiatal nő néhány héttel ezelőtt adott életet a negyedik gyermekének, a kis Gergőnek. Mind a ketten jól voltak, ám amikor hazaengedték őket, az édesanya rosszul lett. Kórházba kellett szállítani, ugyanis azonnali műtétre volt szüksége, de ezt már nem élte túl, meghalt. Családja képtelen feldolgozni az elvesztését.

Szerző Mongyi Nikolett

Több százan mentek el péntek délután Vanda temetésére. A nagy melegben egy gyászoló rosszul is lett, hozzá mentőt is kellett hívni. A 28 éves anyuka édesanyja teljesen összeomlott, őt támogatni is kellett a hozzátartozóknak.

A temetésen készült fotókat az alábbi képre kattintva tudod megnézni!

 

Tragikus körülmények között halt meg egy négygyermekes családanya a Bács-Kiskun vármegyei Tasson – írta meg a Metropol. A 28 éves Vanda néhány hete adott életet negyedik gyermekének, a kis Gergőnek. Hazaengedték őket a kórházból, de a fiatal édesanya rosszul lett. Kórházba szállították, ahol azonnal a műtőbe tolták. Ám onnan már nem tért haza, életét vesztette. Vandát a tassi temetőben, péntek este helyezték örök nyugalomra.

Császározták Vandát

Ahogyan azt a Ripost is megírta, Vanda és családja sokáig Németországban lakott, ahonnét két évvel ezelőtt 3 gyermekükkel költöztek haza Tassra.

 Szerettek volna még egy kisbabát 

– mondta korábban Kucsera Imre a lány édesapja. 

"Én megpróbáltam lebeszélni Vandát, mondtam neki, hogy talán jobb volna, ha Németországban szülne, pont úgy, mint a korábbi alkalmakkor, de ő biztonságban érezte magát, így végül Magyarországon császározták meg" - fogalmazott az apuka. 

Otthon lett rosszul 

Imre szerint minden rendben alakult, hamar haza is engedték Vandát.

„A lányom nem kapott vérhígító injekciót, csak tablettát, amit szednie kellett. Pontosan azt csinálta, amit a doktor mondott neki, de mégis, tíz napra rá otthon rosszul lett. Kihívták az ügyeletet és a mentőket, de időközben elmúlt a rosszulléte, így nem akart elmenni a mentővel. Végül a férjével azt mondták, az orvos döntse el, hogy mit csináljanak, ő pedig vizsgálatok nélkül közölte vele, hogy csak ki van merülve és folyadékra van szüksége. Aztán pár nappal később, vasárnap este felhívott a férje, hogy nagy baj van… Be kellett vinni a kórházba, mert azonnali műtétre volt szüksége. Ezután már csak azzal hívtak fel, hogy meghalt a lányom...”

 

Szerző Mongyi Nikolett

Ez is érdekelhet

origo.hu

Olaszország válaszolt Macron őrült, világháborús tervére

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Szuperélelmiszernek tartják és most van a szezonja: két hét alatt felére csökkent az eper ára

INSIDER

Felkavaró részletek: gyerekek bukkantak rá az Aszódon elrejtett holttestre

INSIDER

Magyar Péterék összevissza kapkodnak, egymás után állnak elő vállalhatatlan jelöltekkel

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter