Létrehozva: 2023.08.08.

Visszaszóltak Karácsonyék a mentősöknek: szerintük kell a biciklisáv

„A képen látható helyen korábban parkolósáv volt, tehát parkoló autók foglalták el a sávot gyakorlatilag állandóan. Úgy látszik, az OMSZ kommunikációsát ez korábban nem zavarta, Budapest első védett kerékpársávjai most viszont igen” – írta a Facebook-oldalán Balogh Samu, a fővárosi önkormányzat közlekedéspolitikáért felelős kabinetfőnöke. Karácsony Gergely embere arra reagált, hogy a mentők kifogásolták az Üllői úton kialakított új kerékpárutakat.

Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc (Fotó: Kurucz Árpád)

„Csak remélni tudjuk, hogy a mentőket senki nem akarja majd belerángatni a kampányba. Még akkor sem, ha Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője korábban Tarlós István mellett kampányolt” – vélekedett Balogh Samu. „Természetesen a legfontosabb a biztonság, mind az életmentés, mind a közlekedés kapcsán. Megkértem kollégáimat, hogy vegyék fel a kapcsolatot az OMSZ munkatársaival, hogy közösen megoldást találjunk az esetlegesen felmerülő problémákra” – közölte.

Ahogy arról a Ripost is beszámolt az imént, az Országos Mentőszolgálat Facebook-bejegyzésében jelezte, hogy bár a mentők is támogatják a biztonságos kerékpározást a fővárosban, az újonnan kialakított 

biciklisávok azonban nagyban megnehezítik a mentőautók közlekedését.

A buszsávokból kialakított kerékpárutak ahhoz ugyanis keskenyek, hogy a mentőautó biztonságosan haladjon rajta, az oszlopok ráadásul még a parkolást is megnehezíthetik egy-egy helyszínen. Az életmentők próbálnak alkalmazkodni az új helyzethez, ez azonban nem mindig egyszerű, ezért a közlekedők megértését kérik – fogalmazott az Országos Mentőszolgálat.

A Magyar Nemzet korábban beszámolt arról is, hogy az Üllői úton júliusban kialakított biciklisávok nagy dugókat okoznak, és egyúttal meglehetősen balesetveszélyesek is.

 

origo.hu

Savval öntötték le, életveszélyes állapotban van a válogatott focista

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Tündércukisággal zárjuk a napot: ennyire szereti Nina a kis Amarát

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

vg.hu

Mikor érdemes eurót venni a nyaralás előtt? Fontos tanácsokat adnak a szakértők

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak