Létrehozva: 2023.08.24.

Majka adott csajozási tippeket a kettős szervátültetésen átesett Csabának

Majkától kapott hódítási tippeket a kettős szervátültetésen átesett Siklós Csaba. A gyermekkora óta súlyos beteg férfi neve tíz évig szerepelt a várólistán, mire találtak számára megfelelő donort. A műtétje előtt és után is találkozott néhány magyar hírességgel, de az egyik legnagyobb hatást az ózdi hős tette az életére...

Szerelemre és társra vágyik a kettős szervátültetésen átesett Siklós Csaba. A Tiszakeszin élő férfi öt hónapos korában súlyos vesemedence-gyulladást kapott, ezért kórházba szállították, ahonnan kétéves koráig haza sem engedték. Teltek-múltak a hónapok, majd kiderült, hogy Csaba mája sem megfelelően működik. Egy ideig elegendőnek tűnt a gyógyszeres kezelés, de aztán az állapota tovább romlott, míg végül 14 éves korában felkerült a várólistára: új májra és vesére volt szüksége. Közel tíz évet várt a szervekre, míg találtak alkalmas donort.

Csaba a cukorbetegsége miatt magának adja be az inzulint

A most 34 éves, nehéz körülmények között élő férfi sokáig munka nélkül tengődött, egyetlen jövedelme a rokkantnyugdíja volt. A héten sikerült egy cipőüzemben elhelyezkednie, ezzel az egyik vágya már teljesült.

Most már szeretnék végre boldog lenni

 – mondta a Ripostnak Csaba, aki a műtétje idejében több magyarországi hírességgel is találkozott, többek között a már akkor sikeres rapperrel és műsorvezetővel, Majkával.

Megkérdezte, mit tartok igazán fontosnak az életben, mire elárultam, hogy szeretnék egy szép nőt magam mellé. Akkoriban a kinézetet igazán jelentős szempontnak tartottam, de Péter kedvesen megjegyezte, hogy „tesó, szép tányérból nem fogsz jóllakni” 

– mesélte mosolyogva Siklós Csaba.

majka,pápai joci
Majka nagy hatást gyakorolt a beteg férfira. Fotó: Szabolcs László

"Elgondolkodtam, és rájöttem, hogy Majka nem csupán tehetséges, hanem bölcs is, viszont évek és csalódások kellettek ahhoz, hogy rájöjjek, mennyire igaza volt. Életem eddigi legnagyobb szerelme ugyanis megbántott és megcsalt, pedig nála csinosabb lányt elképzelni sem tudtam volna" – mesélte a férfi, majd rátért, milyen elvárásai vannak a leendő barátnőjével szemben.

A legfontosabb a hűség, és hogy tudjak rá számítani az életben. Valódi társa vágyom. Az nem fontos, hogy háza legyen, mert azt én biztosítani tudom, viszont nem árt, ha van egy autója, amivel el tud vinni a rendszeres orvosi kontrollra, illetve oda, ahova el szeretnénk jutni. A szerelemben a kor, a magasság és a testalkat nem játszik szerepet

 – szögezte le Csaba.

@csabisiklos

Tiszakeszi Esik az eső. 🙏

♬ eredeti hang - Siklós Csaba

A férfi minden nőt arra biztat, hogy keresse meg a Facebookon és vegye fel vele a kapcsolatot.

"Garantálom, hogy nem bánja meg, aki engem választ! Kiválóan táncolok, és egyre népszerűbb a TikTok-csatornám. Sokak szerint jó a humorom is"

 – mondja Csaba. Az egyik kedvenc filmje a Reszkessetek, betörők!, saját megfogalmazása szerint 66 ezer-milliószor látta.

"Abban az egyik legviccesebb jelenet, amikor a kis Kevin áramot vezet a kilincsbe. Azon bármikor tudok nevetni."

Csaba fontosnak tartja megjegyezni, hogy vele együtt élni mindenképpen szórakoztató egy életvidám nő számára... 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

travelo.hu

Most már biztosan nem ússzák meg az elkövetők, akik kivágták a leghíresebb angol fát

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Szijjártó Péter: az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből

INSIDER

Lehűlés, zápor, zivatar: az egész országra figyelmeztetést adtak ki

INSIDER

Retteg egész Szeged: ismét fosófantom csapott le a városra

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza