Létrehozva: 2023.08.30.

Itt a szilvaszezon: a piacokon is kapható, de aki szeretne, magának is szedhet belőle

Ez a közkedvelt gyümölcs július közepétől októberig érik, a szilvacsúcs azonban augusztus végétől indul. Ennek apropóján összegyűjtöttük a szedd magad szilvaföldeket!

A piacokon már lehet magyar szilvát kapni, a szedd magad és vedd magad földek pedig várják azokat, akik a lehető legfrissebb gyümölcsre vágynak. Ezt érdemes tudni az idei szilvaszezonról és úgy általában a szilváról.

szilva
A szilva július közepétől októberig érik, a szilvacsúcs azonban augusztus végétől indul. Fotó: Shutterstock

Javában tart az idei szilvaszezon

Az időjárás nem kedvezett az idei szilvatermesztésnek, a hűvös tavaszi időjárás néhány fajta esetében kedvezőtlenül befolyásolta a termékenyülést, a virágzáskori csapadékos időjárás pedig a monília fertőzés elleni védekezést nehezítette, így az idén gyengébb termés várható. A gazdálkodók mintegy 40-50 ezer tonna közötti mennyiséget takaríthatnak be ebben az évben- derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeb) közös piaci körképéből.

Ekkora területen terem itthon szilva

Az idei területalapú támogatási adatok szerint mintegy 5848 hektáron termesztenek itthon szilvát a gazdálkodók. A legnagyobb termesztőkörzet továbbra is Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében található, itt 1636 hektáron folyik a szilvatermesztés, a második helyen Bács-Kiskun vármegye szerepel, 1197 hektárral, de Pest vármegyében is jelentős szilvaültetvények találhatók, mintegy 956 hektáron foglalkoznak ezzel a gyümölccsel a gazdálkodók.

Ezeket a szilvafajtákat termesztik Magyarországon

A Nemzeti Fajtajegyzékben 22 szilva fajta szerepel. A házi szilva például egy hosszúkás formájú, sötétkék színű, sárga gyümölcshúsú fajta, a ringló – amit I. Ferenc francia király feleségéről neveztek el – ezzel szemben zöldessárga héjú és zöldes, fehéres, édes gyümölcshúsú fajta. A kökényszilvát arról lehet felismerni, hogy a termésen varrat található, a színe kék vagy lilás, de előfordul piros és sárga változatban is. A mirabella viszont egy kicsi, gömbalakú, sárga termésű, édes gyümölcshúsú fajta. Itthon a legnagyobb arányban a házi szilvához tartozó fajtákat termesztjük. A sokféle hazai fajtának köszönhetően a szilva július közepétől októberig érik. A szilvacsúcs augusztus végétől indul, amikor megkezdődik a szilva ipari feldolgozása is. Az egyik legnépszerűbb fajta, a Stanley is augusztus közepén kezd érni.

Itt szedhet szilvát magának az, aki szeretne. Fotó: Pixabay.com

Miért érdemes szilvát enni?

A szilva igazi vitaminbomba: természetes A-, B-, C-, E- és K-vitamin forrás, magas az antioxidáns- és az ásványianyag-tartalma. Fogyasztása hatékony segítség lehet a ráncokkal szemben, segíthet a fogyásban és megelőzhető vele az elhízás is. Tápláló gyümölcs és hatékony megoldás a vérszegénységre és a vashiányra is. A 85%-os víztartalma miatt a szilva nagyon jó szomjoltó, valamint rost és szorbittartalmának köszönhetően pedig közismert hashajtó. Napi egy-két marék friss vagy aszalt szilva átmozgatja a beleket és elősegíti a salakanyagok kiürülését.

Hol szedhetünk magunknak belőle?

Az úgynevezett szedd magad, vedd magad akcióhoz sok főváros környéki és vidéki gazdaság csatlakozik minden évben. Ennek lényege, hogy a gazdák beengedik az embereket a földjükre, cserébe nem kell a zöldségek, gyümölcsök leszedéséért, szállításáért fizetniük. A vásárlóknak pedig ez a fajta bevásárlás olcsóbb mint a hagyományos, az áru pedig a lehető legfrissebb. Ezekben a gazdaságokban lehet idén szilvát venni, szedni:

Szedd/vedd magad lelőhely

Szezon

Bejelentkezés

Kerekegyháza, Faludűlő Tanya 14július 25-szeptember 30Ajánlott (+36209663001)
Zsámbék, Tök-Újmajor útaugusztus 17-szeptember 18Nem szükséges
Kecel Thököly 38/1augusztus 20- szeptember 30Ajánlott (06706140117)
Gárdony Sreiner tanya 1.július 26-augusztus 31Ajánlott (0622570333)
Hatvan Kisfaludy u. 60.július 30-augusztus 30Erősen ajánlott (+36204110298)
Abony Táborhegy dűlőjúlius 22-szeptember 28Erősen ajánlott (+36703155410)
Pomáz, Breier Farmaugusztus 3-szeptember15Nem szükséges
Pomáz, Dolinai pusztaszeptember1-szeptember 15Erősen ajánlott (+0626325346)
Gyöngyös, Székely föld gazdaságaugusztus 5-szeptember 5Erősen ajánlott (+36302324890)

Forrás: gyumolcsvadasz.hu

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Izrael elindította a támadást, véres összecsapások folynak, hatalmas a pusztítás

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

metropol.hu

Ferihegy elesett: ma problémás külföldre utazni

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

travelo.hu

Nem találnád ki, kik lopták el az aranyhalakat ebből a gyógyfürdőből!

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

„Bele sem merek gondolni, hogy már napok óta követhetett” – gimnazista lányt zaklattak Kamaraerdőn

INSIDER

Szijjártó Péter: az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből

INSIDER

Lehűlés, zápor, zivatar: az egész országra figyelmeztetést adtak ki

INSIDER

Retteg egész Szeged: ismét fosófantom csapott le a városra