Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.09.15.

Felébredt a kómából a miskolci családapa, aki 24 energiaitaltól kapott koffeinmérgezést

Felébredt a kómából, és már haza is térhetett a koffeinmérgezést kapott 18 éves családapa. Szabolcs teljesen a tudatánál van, és már megkezdhetik a rehabilitációs kezelését is.

Szabolcs még júliusban kapott rángógörcsöt a családja szeme láttára. A 18 éves férfi szinte üdítőként fogyasztotta az energiaitalt, volt, hogy alig egy hét alatt egy kartonnyit, vagyis 24 dobozzal magába öntött. Nagy valószínűséggel ez is hozzájárult ahhoz, hogy amikor megpróbált felkelni a féléves kislányához, alig lépett a babakocsihoz, a fejéhez kapott, majd összeesett. Egy szót sem volt képes mondani, a szerettei kezdték meg az újraélesztését. Masszírozták a mellkasát és levegőt fújtak a szájába. Életveszélyes állapotban szállították a miskolci kórházba, ahonnan aztán a család kérésére átkerült az ózdi gyógyintézménybe.

18 éves apa
koffeinmérgezés
energiaital
Szabolcs
Szabolcs túl van a nehezén Fotó:  Facebook

Az orvosok közölték a szomorú igazságot: alig egy százalék az esély rá, hogy Szabolcs életben marad és valaha is felépül. A férfi testvérei és kedvese imaláncot indítottak. Most ennek tulajdonítják, hogy magához tért, mi több, már haza is vihették.

Itthon van már közöttünk! Teljesen tudatos állapotban van, a fizikális rehabilitációt is megkezdjük a héten, de a nehezén már túl van szerencsére

 – írta a Facebook-profilján a férfi egyik testvére.

Szabolcs két gyermeke, a hároméves Dominik és a féléves Amira egyelőre az édesanyjuk nevét viseli, ugyanis a pár még nem tudta a hivatalos ügyeket elintézni. A kisfiúnak elmagyarázták, hogy az édesapjuk kórházban van, és nagyon örült, amikor hazatért.

A férfi menyasszonya munkatársunknak még korábban elmondta, hogy amennyiben a családapa hazatér, soha többé nem engedik neki, hogy energiaitalt fogyasszon.

A mérték a lényeg 

Zacher Gábor toxikológus szerint egyébként a mérték betartásával az ilyen italok nem veszélyesek.

- Aki betartja a szabályokat, vagyis a megfelelő mennyiséget veszi magához, annak nem kell ilyen problémától tartania. Nem szabad tehát olyan következtetést levonni, hogy az energiaitalba bele lehet halni. Tulajdonképpen akár a vízbe is belehalhatunk, ugyanis ha annyira sokat iszunk, vízmérgezést kapunk. Egy jó minőségű presszókávé is tartalmazhat annyi koffeint, mint egy energiaital - mondta a szakorvos.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

life.hu

Egy ruhadarab, amit SOHA ne viselj repülőn: a légiutas-kísérő elárulja miért

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

INSIDER

Egymilliárd forint egy magyar kisfiú, Tomika élete

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért