Létrehozva: 2023.09.22.

Eddig van lehetősége a pedagógusoknak jelentkezni az ösztöndíjpályázatra

Megmutatjuk, hogy mennyi pénzt kaphattok ösztöndíjként.

A fiatal és tehetséges szakemberek felkutatása és támogatása minden szakmában kiemelt fontosságú. Így van ez a pedagógus pályán is, ahol hatalmas segítség lehet a lelkes, és szorgalmas munkavállalók számára, ha mentorok, és ösztöndíjprogram segíti az előremenetelüket. Éppen ezért indította újtára a Kulturális és Innovációs Minisztérium a Nemzeti Tehetség Program keretében a Köbüki tehetséggondozó tanári ösztöndíjat, amelyre október 12-éig meghosszabbították a jelentkezési határidőt.

Boncsarovszky Péter
Boncsarovszky Péter a Diáktájékoztatás Egyesület elnöke/Fotó: Boncsarovszky Péter

A pályázati lehetőségnek köszönhetően havi nettó 75 ezer forintos ösztöndíjban részesülhetnek a tehetséggondozásban kiemelkedő teljesítményt nyújtó középiskolai pedagógusok. A tehetséggondozó tanári ösztöndíj célja, hogy elősegítse a fiatalok tehetségének kibontakozását, valamint a társadalomban a magyar nemzet iránti kötődést és a magyar kultúra iránti igény további erősítését. Az ösztöndíjra azok a legalább 3 éves szakmai gyakorlattal rendelkező középiskolai pedagógusok pályázhatnak, akik magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, fizika, biológia, kémia, földrajz, informatika (digitális kultúra) vagy ének-zene tantárgyat oktatnak, és tehetséggondozó területen kiemelkedő tevékenységet végeznek. 

A középiskolás korosztályra ez jó hatással lesz majd, hiszen így ők is látják, hogy az őket nevelő és tanító mesterek, mentorok, pedagógusok teljesítményét elismerik, valamint más is ösztönzi őket arra, hogy magas színvonalú munkát végezzenek továbbra is

– mondta el a Metropolnak Boncsarovszky Péter, a Diáktájékoztatás Egyesület elnöke.

Rengeteg tehetséges magyar feltaláló, tudós írta mára be magát a történelemkönyvekbe. Ha ma megkérdeznék tőlük, hogy ki volt az, aki karrierjük elején segítette, támogatta őket, válaszaikban közös lenne, hogy mentoraik nélkül nem sikerült volna elérniük céljaikat. Korábban is voltak már és vannak is jól bevált tehetségtámogató lehetőségek, viszont ezekből a lehetőségekből sohasem elég! 

Úgy gondolom, hogy nincs olyan szektor, ahol ne lehetne támogatni a fiatal tehetségeket! Alapvetően is láthatjuk, hogy a 25 éven aluliak szja-mentessége mekkora anyagi lehetőségeket ad az érintett korosztály munkavállalói kezébe. Ezzel, mondhatni, minden fiatal tehetséget indirekt módon támogatnak

– tette hozzá.

Az efféle programok a fiatal diákokra is motiváló erőként hat, hiszen ha fellelik ezeket a lehetőségeket és kihasználják őket, akkor ezekkel hozzáférhetnek akár pluszforrásokhoz is.

 

 

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

mandiner.hu

Temeti a sajtó Putyin birodalmát, az is kiderült, miért

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

magyarnemzet.hu

Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!