Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.09.15.

Jön a kerékpárosbarát hétvége: országszerte lesznek programok

Most hétvégén az átlagosnál is jobban megéri bringára pattanni. Idén először megrendezik ugyanis a kerékpárosbarát hétvégét, amelyhez már több száz szálláshely és vendéglátóhely csatlakozott.

Aki szeretne egy kicsit tekerni vagy akár egy 10-15 kilométeres vagy hosszabb túrára elmenni a barátokkal, családdal vagy egyénileg, a közelgő hétvége mindenképpen remek alkalom erre, mivel országszerte kedvezményekkel várják a szolgáltatók a kerékpárosokat. Van ahol ingyen üdítőt, máshol 20-25%-os kedvezményt kaphatnak a két keréken érkezők. Mutatjuk hol lehet a résztvevő szolgáltatókat megtalálni!

bicikli kerékpár
Idén először rendezik meg a kerékpárosbarát hétvégét. Fotó: Pexels

Jön a kerékpárosbarát hétvége

Számos programmal, kedvezménnyel és élménnyel startol el a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség kezdeményezése: a kerékpárosbarát hétvége. Az eseményt a MAKETUSZ szervezi a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet támogatásával szeptember 16-án és 17-én, országszerte. Az esemény időpontja a fővárosban egybe esik az autómentes hétvégével, így még inkább megéri nyeregbe pattanni.

Számos kedvezmény várja a bringásokat

A kerékpárosbarát szolgáltatók is lelkesen készülnek a hétvégére, eddig több százan jelezték, hogy részt fognak venni ezen a kétnapos eseményen és valamilyen kedvezményt biztosítanak majd a kerékpárosoknak. Van olyan szolgáltató, aki az első frissítőt ingyen kínálja a bicikliseknek, vannak szállásadók, akik 20-25 százalékos kedvezményt biztosítanak a bringával oda érkezőknek, de rengeteg szolgáltató kedveskedik kisebb nagyobb meglepetéssel azoknak, akik ezen a hétvégén nyeregbe pattannak-hívja fel a figyelmet Coates Ádám, a kerékpárosbarát hálózat projektvezetője.

Itt lehet megnézni, hol és milyen kedvezménnyel várják a kerékpárosokat

A kedvezményekről az ingyenesen letölthető Kerékpárosbarát alkalmazás segítségével lehet tájékozódni. A appban található térképen a szolgáltatók jelzésénél egy kis százalék jelet kell keresni. Ez a jel azt jelenti, hogy az adott szolgáltató nem csak kerékpárosbarát szolgáltató, de részt is vesz a rendezvényen és kínál valamilyen kedvezményt a bringásoknak. Hogy ez konkrétan milyen kedvezmény, azt az applikációban nézhetjük meg a szolgáltató adatlapját megnyitva.

Biciklisáv, közlekedés, közlekedési kultúra, közlekedési kultúra napja,
Ezen a hétvégén még inkább megéri kerékpárra ülni! Fotó: Róka László / MTI

Nem csak erre jó ez az alkalmazás

Az alkalmazás magában az útvonal megtervezésében is segítségünkre lehet, de akár ivóvizet, vagy pihenőpontot is kereshetünk magunknak vele. Az applikáció egyébként több, mint 700 szolgáltatót listáz, köztük szervizpontokat, bringás pihenőket, biztonságos kerékpártárolási lehetőségeket, e-bike töltőpontokat, de izgalmas túraútvonalakat is találhatunk itt, a kerékpáros szemlélettel működő vendéglátóhelyek és szálláshelyek mellett.

+1 programlehetőség a kerékpáros hétvégére

A kerékpárosok ezen a hétvégén egyúttal a MAKETUSZ egy másik programján is részt vehetnek: a szervezett túrákon. Több, mint 10 ilyen túra valamelyikéhez is lehet csatlakozni ezen a hétvégén. A meghirdetett túrák rendszerint 25-40 fővel indulnak, és minimális szintemelkedés mellett 25-30 km-es útvonalat járnak be. A Tekerj a zöldbe túrákat a résztvevők ezen az oldalon nézhetik meg.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!