Létrehozva: 2023.09.07.
Módosítva: 2023.09.07.

Magyar katonák maradványai kerültek elő, a családok segítségét kérik

Huszonhét, a második világháborúban elhunyt magyar honvéd földi maradványai kerültek elő a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Apagyon; a hadisírgondozók hét hős katona azonosításához kérik a lakosság segítségét, hogy a soha haza nem tért hősök családjai végre megtudhassák, mi történt szeretteikkel.

A Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnoksága csütörtöki Facebook-bejegyzésében azt írta, a katonák exhumálását a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakemberei végezték, az augusztus végi, háromnapos terepmunkát a helyi toborzóiroda hadisírgondozó részlege, a nyíregyházi székhelyű területvédelmi ezred tartalékosai és iskolai közösségi szolgálatot teljesítő fiatalok segítették.

Halott magyar katona, hadisír
Fotó: MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 

Emlékeztettek arra, hogy Apagy és térsége az alföldi páncéloscsata jelentős színtere volt 1944 októberében, Nyíregyházát véres harcokban foglalták vissza a német-magyar csapatok a szovjetektől. Hozzátették: a település köztemetőjében 2020-ban történt az első felmérés, elsősorban egy 1948-ban készült jegyzői jelentés alapján, amelyben név szerint szerepelnek a parcellákban nyugvó katonahősök. A feltárás legfontosabb célja a sírokban nyugvók azonosítása volt, cél volt továbbá, hogy a hősök méltó nyughelyre, a budapesti Fiumei úti Sírkert 52-es parcellájába kerüljenek.

A temetőben két sorban összesen huszonhat, a görögkatolikus templomkertben pedig egy további katona földi maradványait találták meg, így a feljegyzés hitelesnek bizonyult. A sírokból előkerült hét 36M Vécsey kézigránát, találtak gyalogsági lőszereket is, ezeket az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred szakemberei megsemmisítésre elszállították. A katonáknál jellemzően ceruzát és fésűt találtak, az egyik sírból egy 1907/31M Schwarzlose géppuska részei is előkerültek.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Élő istentiszteleten akartak lelőni egy lelkészt, így teperték le a merénylőt - videó

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

ripost.hu

Beszorult ember, roncsok az úton: mentőhelikopter száguld a balesethez

vg.hu

Hszi Csin-ping látogatása a következő 100 évre meghatározhatja Magyarország fejlődésének irányát

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Szuperélelmiszernek tartják és most van a szezonja: két hét alatt felére csökkent az eper ára

INSIDER

Felkavaró részletek: gyerekek bukkantak rá az Aszódon elrejtett holttestre

INSIDER

Magyar Péterék összevissza kapkodnak, egymás után állnak elő vállalhatatlan jelöltekkel

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter