Létrehozva: 2023.09.07.

„Félünk, de ez az út vezet a boldogsághoz” – Németországban várja az életmentő műtétjét a hároméves Patrik

Az egész ország összefogott a tarnabodi, májbeteg kisfiúért, hogy kijuthasson a külföldi műtétre családjával. Patrik már Hamburgban van, mit sem sejtve arról, hogy hamarosan édesanyja lesz a májdonorja.

Ahogy arról korábban a Ripost beszámolt, Kökény Patrik Noel máján három hónapos korában két gócot fedeztek fel. Eleinte tejfehérje-allergiának hitték, később azonban bebizonyosodott, hogy nagyobb a baj és a kisfiúnak májtranszplantációra van szüksége. Mivel a tarnabodi fiúcska még csak hároméves, így a műtétet Németországban tudják csak elvégezni, mert ilyen korú gyermekeknél ezt a beavatkozást nem végzik el hazánkban.

Bár a műtétet állja a TB, a kint tartózkodás fedezésére másfél millió forintot kellett összegyűjtenie a családnak, amihez az emberek segítségét kérték. Az álom teljesült: a végső határidőig meglett a pénz, Patrikék pedig már Hamburgban várják a májátültetést.

Patrik mit sem sejt a rá váró műtétről. Fotó: Facebook / Kökény Hajnalka

Édesanyja lesz gyermeke donorja

Mint azt Patrik anyukájától, Hajnalkától megtudtuk, a kiutazásban a Máltai Szeretetszolgálat segített nekik, így már kint is vannak Hamburgban a szálláson és várják a májátültető műtétet, amire szeptember 26-án kerül sor.

Nagyon jó a környezet, a szállás és a kórház is. Mindenki azon van, hogy nekünk jó legyen és kényelmes. Megértőek, odafigyelnek mindenre és már az is kiderült, hogy lehetek én a kicsikém májdonorja

– mesélte Hajnalka a Ripostnak, aki elmondta, hogy a műtét után valószínűleg egy vagy másfél hónap múlva jöhetnek majd haza.

Patrik még nem tudja, nem is sejti, hogy mi vár rá idekint és mi fog történni. Nem fogja még fel. Én kicsit félek, de tudom ez az út az, ami a boldogsághoz vezet. Ennél már csak jobb lehet, csak pozitívan kell hozzáállni" – tette hozzá Hajnalka, aki nagyon elégedett a kinti körülményekkel. Patrikkal sokat járnak játszótérre és a parkba sétálni, de már voltak a kikötőnél is.

A szállás csodás, van egy játszószoba tele játékokkal, az udvaron is van egy nagy csúszda, hinta és játékok. Persze félünk, de még most jól viseljük, a műtét után viszont lehet, hogy nehezebb lesz egy darabig. Addig is erősnek kell maradnunk és hamarosan minden rendben lesz

 – nyilatkozta Hajnalka. Patrikra még a műtét után várnak vizsgálatok, hiszen be kell állítani a gyógyszerét, ami meggátolja majd az új máj kilökődését. Ezt hátralévő életében szednie kell majd a kisfiúnak.

„Nincs más álmunk, csak hogy normális életet éljünk, ne kelljen többet aggódni a betegség miatt. Patrik mehessen oviba, én dolgozni és boldogan éljünk. Ne legyen több aggódás és félelem..."– zárta gondolatait az anyuka.

Édesanyja lesz a hároméves kisfiú májdonorja. Fotó: Facebook / Kökény Hajnalka

Rengetegen összefogtak a kis Patrikért

Az édesanya április elején tudta meg, hogy kisfiának májátültetésre van szüksége, amihez a hónap végére össze kell gyűjtenie a másfél millió forintot. A tarnabodi családnak ez egy elképzelhetetlenül nagy összeg volt, amit nem tudták, hogyan fognak előteremteni, így az emberek segítségét kérték. 

Teljesen megrémültem, ijesztőnek tűnt minden és összezavarodtam. Tele voltam kérdéssel és félelemmel, hogy hogyan fogjunk ezt megcsinálni

– nyilatkozta az édesanya korábban kétségbeesve a Borsnak, aki azt is elmondta, hogy nagy szegénységből jöttek a kicsivel, nem jó körülmények közül, így számukra ez az összeg elképzelhetetlenül nagynak tűnik. Az emberek végül összefogtak a családért, így sikerült összegyűjteni a szükséges pénzt, Hajnalkáéknak pedig már csak a kiutazás időpontjára kellett várniuk. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Imaláncot indítottak a 8 éves Gergőért, kegyetlen kór támadta meg

INSIDER

Alvó betegeket fosztott ki egy budai kórházban - kamera vette fel az elkövetőt

INSIDER

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról

INSIDER

Nagyon meglepte az embereket a BKK, ilyet csak ritkán láthatunk