Létrehozva: 2023.09.29.

Pont a hétvége hoz változást a jó időbe

Lehet, hogy a péntek lesz az utolsó felhőtlen napunk.

Bár már egy hete benne járunk a csillagászati őszben, egyelőre folytatódik a nyárias idő. Szombaton viszont egy hidegfront miatt előfordulhat záporeső és sokfelé élénk, néhol erős lehet a szél, vasárnapra pedig néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet. 

időjárás, időjárás-előrejelzés, Shutterstock, vihar, szél, köd, napsütés, eső
Fotó: IgorZh / Shutterstock

De ne szaladjunk annyira előre, nézzük, mi vár ránk pénteken! Ma még zavartalanul napos időre van kilátás, csapadék nem várható. A szél többnyire mérsékelt marad, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között alakul. A Szent Mihály napjához kötődő népi megfigyelésről itt írtunk.

Szombaton is sok lesz a napsütés, de egy hidegfront keskeny, szakadozott felhőzete átvonul az ország felett északnyugatról délkelet felé. Emiatt néhol előfordulhat záporeső, a délnyugati, majd az északnyugati, északi szelet pedig sokfelé élénk, néha erős lökések kísérik. A hajnali 7-15 fokról délutánra 22 és 28 fok közé melegszik fel a levegő.

Vasárnap napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel, a Dunától keletre lehet helyenként több lesz a felhő, de csapadék nem valószínű. Többfelé megélénkül az északi, északnyugati szél. Hajnalban ugyanúgy 7-15 fokra lehet számítani, délután viszont már csak 19-25 fokig melegszik a hőmérséklet.

Mindez azt jelzi, hogy akár tetszik, akár nem, menetelünk a valódi ősz felé, és néhányan már azt latolgatják, fehér lesz-e az idei karácsonyunk.

 

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján - kép

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

travelo.hu

Mostantól éjszaka is meglátogathatod Törökország egyik legfontosabb nevezetességét

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria