Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.09.03.

"Ha hallaná, megköszönném, hogy megvédett" - szívszorító szavakkal búcsúztatják a háború magyar áldozatát

Varga Ivánt egy egész település gyászolja, felesége összetört.

Mint arról a Ripost többször is beszámolt, rengeteg kárpátaljai, magyar származású áldozata van már a több mint egy éve tomboló orosz-ukrán háborúnak. Az elesett katonákat egész Kárpátalján hősként tisztelik, mindegyikőjüknek a hősi halottaknak kijáró, katonai tiszteletadással levezényelt búcsúztatást tartanak, melyen a legtöbb esetben szinte az egész település részt vesz. 

ukrajnai háború
A háború poklában egyre több kárpátaljai katona esik el - Fotó: Efrem Lukackij / MTI

Legutóbb a szintén magyar származású Sukály Mihajlót kísérték utolsó útjára, a mindössze 28 éves felsődomonyai fiatal Luhanszkban esett el, míg három hete a Donyeck melletti csatákban hősi halált halt Balog Vaszilt kísérték utolsó útjára Ungváron. Azonban most ismét gyászba borult Kárpátalja, ezúttal a Beregszász járási Nyíresújfalu: augusztus 26-án ugyanis a Bahmut közeli harcokban életét vesztette egyik falubelijük, az 54 éves Varga Iván. 

Iván már több mindegy éve szolgált a seregben, ugyanis a főtörzsőrmester már a háború elején bevonult.

Mint ismerősei mondják, világ életében meg akarta védeni a szeretteit, értük mindent megtett:

Mindig is jó ember volt, aki imádta a családját és a hazáját. Már a háború elején jelentkezett, nem is volt kérdés ez a szemében, még segítséget is kért egyik rokona barátjától, hogy bevonulhasson minél hamarabb

 – mesélte a férfi egyik ismerőse.

Ha most hallaná, megköszönném, hogy engem is megvédett, egy igazi hős volt. Szeretném majd a temetésén is leróni a kegyeletem a család előtt

 – mondta a férfi egyik ismerőse. Hozzátette, úgy tudja, a férfi felesége, Miroszlava teljesen összetört, jelenleg a férje temetését szervezi.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!