Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.09.08.

Zuhanásban az infláció, sikeresek a kormány intézkedései

Immár hét hónapja mérséklődik az infláció, elérhető távolságba került az egyszámjegyű drágulás.

A Központi Statisztikai Hivatal péntek reggel közölt adatai szerint augusztusban 16,4 százalékra esett vissza az infláció mértéke tavaly augusztushoz képest , míg a múlt hónapot tekintve az áremelkedés 0,7 százalékos volt.

bevásárlás,lista,számla,blokk, leárazás, akció, nagy leárazás
Fotó: Stokkete / Shutterstock

A júliusi 17,6 százalékos infláció adat után a szakemberek azt várták, hogy augusztusban 16,3 százalékos lesz a drágulás, vagyis a várakozásoknak megfelelő adatok születtek. A gazdasági élet fontos szereplői úgy látják, hogy szeptemberben nagy mértékű inflációcsökkenés várható majd, októberre vagy novemberre pedig már egyszámjegyű lehet a drágulás mértéke. 

Emelkedhettek a reálbérek

Bár az augusztusi kereseti adatokat egyelőre nem ismertek, de jó esély van arra, hogy a múlt hónapban már minimálisan emelkedhettek a reálbérek. Szintén kedvező hír, hogy a maginfláció, azaz az egyszeri hatásoktól megszűrt inflációs adat ugyancsak azt mutatja, hogy mérséklődik az árnyomás a magyar gazdaságban.

Olcsóbb lett a liszt és a kenyér

A Világgazdaság elemzése szerint az élelmiszerek átlagosan 0,3 százalékkal drágultak júliushoz képest, ezen belül a cukor 54,6, a sertéshús 7,3, a baromfihús 2,5, a büféáruk 2,3, az étolaj 1,5, a csokoládé és kakaó 1,0 százalékkal többe került, 

 

míg a liszt 11,5, a tojás 9,5, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 5,0, a vaj és vajkrém 4,4, a kenyér 2,3, a tejtermékek 1,9 százalékkal kevesebbe kerültek.

 

A járműüzemanyagok ára 8,2 százalékkal emelkedett. A ruházkodási cikkekért 1,6, a háztartási energiáért 0,3 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, ez utóbbin belül az elektromos energiáért 0,6 százalékkal, míg a vezetékes gáz ára nem változott.

Sikeresek a kormány intézkedései

Magyarországon - akárcsak a világ legtöbb országában - az orosz-ukrán háború kitörése után szabadultak el igazán az árak. Az infláció egészen az idei év elejéig folyamatosan nőtt. Az Orbán-kormány több fontos intézkedést is hozott, amellyel megpróbálta kordában tartani az árnövekedést. Ezeknek az elsődleges célja az volt, hogy megvédje a családokat, a nyugdíjasokat, a teljes foglalkoztatást, kivédje a recessziót és év végére egy számjegyűre csökkentse az inflációt.

  1.  Élelmiszerár-stop: június 30-ig még biztosan akciósan vásárolhatunk meg jópár alapélelmiszert. A tavaly bevezetett árstop a következő termékekre terjed ki: kristálycukor, búzafinomliszt (BL 55), finomított napraforgó-étolaj, házi sertéscomb, csirkemell, csirke far-hát, csirkehát, csirkefar, csirkeszárnyvég, ultramagas hőmérsékleten hőkezelt, 2,8% zsírtartalmú tej (ezek ára nem lehet magasabb a 2021. október 15-i árnál),  tyúktojás, étkezési burgonya, az újburgonya kivételével (ezek a 2022. szeptember 30-i árnál nem lehetnek drágábbak).
  2.  Benzinárstop: 2021 novemberében, tehát már a háború kitörése előtt úgy döntött a magyar kormány, hogy bevezeti a benzinárstopot. Ezt több mint egy éven keresztül - kisebb változtatásokkal - érvényben is hagyták. Ez alatt a 13 hónap alatt átlagosan közel 360 ezer forintot hagyott az autót használó magyar háztartásoknál a kabinet. 
  3.  Kamatstop: 2021. december 24-én jelent meg kormányrendelet a lakossági hitelek kamatrögzítéséről. Közel félmillió családot érint az intézkedés, számukra a változás komoly segítséget jelentett az elmúlt másfél év során és jelent ma is: a kormány döntése értelmében a kamatstopot 2023. december 31-ig biztosan fenntartják.
Január óta csökken az infláció. Fotó: Apichatn21

4.  Rezsivédelem: a háború következtében az energetikai világpiacon drámai mértékben megnövekedett az energiahordozók ára. A többszörösére nőtt árak nem tették lehetővé, hogy a régi formájában fenntartsák a rezsicsökkentés intézményét. A rendelet úgy módosult, hogy átlagfogyasztásig továbbra is csökkentett árat fizetnek a felhasználók, afölött viszont piaci árat számláz a szolgáltató. Az átlagfogyasztás a gáz tekintetében 1729 m3/év (144 m3/hó), az áram esetében pedig 2523 kWh/év (210 kWh/hó). 

5.  Kötelező akciózás: az infláció letörése érdekében a kormány új inflációellenes eszköz bevezetéséről döntött, mely június elsején lépett hatályba. A kötelező akciókra heti rendszerességgel kell sort keríteni, az akciós időszak a hét csütörtöki napján 0 órától a következő hét szerdai napján 24 óráig tart. Minden élelmiszerboltnak húsz élelmiszercsoportban kell legalább egy terméket 10%-os engedménnyel kínálnia. 

6.  Árfigyelő rendszer: július 1-jén indul az online árfigyelő rendszer, az adatbázis több mint 60 termékkategóriában szereplő élelmiszer árát fogja tartalmazni. Benne lesz például a sertéscomb, a fehér kenyér, a 1,5 százalékos ESL tej, a trappista tömbsajt, a virsli, a margarin, a vaj és a spagettitészta is. Az intézkedés a legnagyobb kereskedelmi üzletláncokra kötelezően vonatkozik. A cél az, hogy a vásárlók össze tudják hasonlítani a különböző boltok árait, és minél olcsóbban tudják elintézni a bevásárlásokat. 

7.  Ország- és vármegyebérletek: A májustól kapható új típusú bérletek jelentős spórolást jelentenek az ingázók számára. A teljes árú országbérlet ára: 18.900 Ft, diákoknak: 1890 Ft. A teljes árú vármegyebérlet ára: 9450 Ft, tanulóknak: 945 Ft. Májusban közel 430 ezren választották a vármegye- és országbérletet. Júliustól ráadásul már az Intercityken is lehet országbérlettel utazni.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!