INSIDER

Szerző K. C.

Létrehozva: 2023.10.19.

250 értéktárgy meséli el a 250 éves BÁV történetét

Rendhagyó kiállítás keretében ünnepli születésnapját a legrégebben jogfolytonosan működő magyar pénzügyi vállalat. A BÁV jogelődjét még Mária Terézia alapította, ez az eredeti dokumentum is megtekinthető, akárcsak a magyar koronázási palást egy darabja. A kiállítás széles körű összefogás keretében valósult meg, hazánk öt legnagyobb múzeuma működött közre.

Szerző K. C.

Az elmúlt közel 120 év során több mint 3000 műtárgy került magángyűjtőktől múzeumi tulajdonba a BÁV közreműködésével. Ebből a hatalmas gyűjteményből 250 különlegességet mutat be a „250 éves a BÁV” című kiállítás, amely megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt is a Szent István körúti BÁV Art Aukciósház és Galériában, Budapesten. Az egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó emléktárgy a magyar koronázási palást egy darabja, amit annak idején rekordáron vásárolt meg a Magyar Nemzeti Múzeum. Ezenkívül megnézhetjük többek között a 19. századi magyar romantika egyik legjelentősebb festőjének, Székely Bertalannak az Önarcképét, Johann Georg Hann ezüst levesestálját, amelynek súlya megközelíti a 10 kilogrammot, illetve a vibráló, lenyűgöző Fischer Emil vázát, amely Pálinkás Béla tervei alapján készült.

Paulin Renáta, a BÁV igazgatóságának tagja a „250 éves a BÁV” című kiállítás megnyitóján, 2023. október 18-án, a BÁV ART Aukciósház és Galériában, Budapesten / Fotó:  BÁV

„A BÁV ma már egyet jelent a modern pénzügyi megoldásokkal, a professzionális műkereskedelemmel, illetve a művészet pártolásával is. Segítő kezet nyújtunk az embereknek a hétköznapokban, függetlenül attól, hogy merre élnek, honnan származnak és milyen lehetőségeik vannak. A kiállított 250 értéktárgy egytől egyig a bizalom jelképe, a magyar emberek történetének és jövőbe vetett hitének szimbólumai” – mondta Nagy Elek, a BÁV Igazgatóság elnöke.

A BÁV történelme egyedülálló hazánkban, hiszen 250 éves fennállásával Magyarország legrégebb óta jogfolytonosan működő pénzügyi vállalata. A Magyar Királyi Zálogház jogutódja a BÁV Zrt. jelenleg is a magyar zálogpiac vezető szereplője és a pénzügyi- és a gyorskölcsön piac meghatározó vállalata. A BÁV olyan elvek mentén tevékenykedik, mint a transzparencia, a megbízhatóság, a minőségi szolgáltatások nyújtása, a pénzügyi tudatosság edukációja a széles társadalmi rétegek számára.

Majtényi Kálmán, a BÁV igazgatóságának tagja a „250 éves a BÁV” című kiállítás megnyitóján, 2023. október 18-án, a BÁV ART Aukciósház és Galériában, Budapesten / Fotó: BÁV

A gazdasági körülmények hívták életre az első aukciót, amelyből megszületett a BÁV másik meghatározó üzletága, a BÁV kereskedelem, amely egy újfajta kultúrát teremtett hazánkban a műkincskereskedelemben. Egyfajta összekötő hidat képez a magángyűjtők és a múzeumok között is, amely által széles társadalmi rétegek számára válik elérhetővé a kulturális kincsek palettája. A BÁV szakemberei a hétköznapokban is szorosan együttműködnek a magyar állami múzeumokkal, ám az ünnepi alkalomból megrendezett tárlat még komolyabb összefogást kívánt. A tárlat létrejöttéhez öt szakmai partner – Szépművészeti Múzeum, Nemzeti Galéria, Nemzeti Múzeum, Iparművészeti Múzeum, Hadtörténeti Múzeum – is hozzájárult számos műtárggyal, hogy a jubileumot méltón ünnepelhesse meg a BÁV.

A BÁV műkereskedelmi tevékenysége során fontos küldetésének tartja, hogy a nemzeti kulturális kincsek felkutatásában, megőrzésében, gyarapításában, a tárgyak által közvetített kultúrtörténet megismertetésében tevékenyen részt vegyen, támogassa a magán- és közgyűjtemények fejlődését, valamint a felnövekvő generációk gyűjtői törekvéseit.

Az Első Magyar Királyi Zálogház Mária Terézia által aláírt alapítólevele / Fotó:  BÁV

„A kiállításra kiválasztott tárgyak hamisítatlan esszenciáját alkotják a sokszínű és izgalmas műkincskereskedelemnek, amely csaknem 100 éve jellemzi hazánkat” – hangsúlyozta Fertőszögi Péter, a BÁV művészeti igazgatója. Hozzátette: a gyűjtemény összeállításánál arra törekedtek a szervezők, hogy egy valódi aukciós esemény hangulatát teremtsék meg – természetesen árverés nélkül. A festmények, grafikák, bútorok, ezüsttárgyak, ékszerek, órák, érmék, üveg- és porcelántárgyak, kerámiák, legyezők és textiltárgyak reprezentálják mindazt a sokszínűséget, amit a BÁV évszázadok óta képvisel a zálogpiacon és a műkereskedelemben.

A kiállítás megtekinthető: 2023. október 19. – november 12.


Helyszín: BÁV ART Aukciósház és Galéria, 1055 Budapest, Szent István krt. 3.

 

Szerző K. C.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Izrael elindította a támadást, véres összecsapások folynak, hatalmas a pusztítás

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

„Bele sem merek gondolni, hogy már napok óta követhetett” – gimnazista lányt zaklattak Kamaraerdőn

INSIDER

Szijjártó Péter: az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből

INSIDER

Lehűlés, zápor, zivatar: az egész országra figyelmeztetést adtak ki

INSIDER

Retteg egész Szeged: ismét fosófantom csapott le a városra