INSIDER

Szerző

Létrehozva: 2023.10.10.

Megszólalt a rendőrség, ezt árulták el a budapesti diáktragédia kapcsán

Fontos fejleményről számoltak be a tragikus eseményekkel kapcsolatban.

Az egész országot megrázták a reggel történtek: egy betondarab dőlt egy kilencéves kisfiúra és édesanyjára Budapest XX. kerületében, a Mártírok útján található iskolánál. Az iskolához kedden hulladékszállító érkezett, hogy elvigye a papírgyűjtésnél felgyülemlett lapokat. Azonban a sulihoz érkező teherautó tolatás közben nekiment a kapunak, az azt tartó betonelem pedig kidőlt, egyenesen az éppen iskolába igyekvő harmadikos kisfiúra, Ricsire, valamint anyukájára. Az asszony törött lábbal, sírva is azon igyekezett, hogy kiszabadítsa fiát a betontömb alól, azonban a gyermek mégis életét vesztette. A teherautó sofőrje is azonnal a fékre taposott, majd kiugrott a járműből, azonban már ő sem tudott segíteni a gyermeken.

budapesti diáktragédia, XX. kerület, Mártírok útja, ledőlt betontömb, sofőr
A teherautó sofőrje (kapucniban) a tragédiát követően Fotó: MG

A beszámolók alapján a sofőr sokkot kapott a történtek után. Először bevezették a tanáriba, majd visszatért az udvarra, ahol fel s alá járkált. Később megérkeztek a rendőrök, akik elvitték kihallgatni.

A rendőrség friss közleményében arról számolt be: 

a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség miatt gyanúsítottként hallgatta ki a 48 éves tehergépkocsi vezetőjét, akit a rendőrök őrizetbe is vettek.

A szülők nem értik, hogy történhetett meg ilyen tragédia

Az iskolánál zavarodott szülők gyülekeztek egész nap. Sokan értetlenül állnak a tragikus események előtt. Volt, aki felvetette: ha máskorra rendelik a teherautót, talán elkerülhető lett volna mindez:

A suliba fél nyolctól lehet érkezni, és húsz percük van bemenni. A felsősök a főbejáraton, az alsósok a nagykapun mennek be. Kérdem én, hogy miért pont ebben az időszakban állt be oda az a kamion, amikor az alsósok éppen arra mennek, méghozzá több százan?

– idézi a Bors az egyik szülőt. Egy másik felvetés szerint érthetetlen, miért nem volt ott egy felügyelő sem, aki irányítsa a teherautót.

Amennyire mi tudjuk, nem volt ott senki, aki irányítaná a kamiont, vagy a beáramló gyerektömeget, érthetetlen

– csóválták a fejüket. 

INSIDER

"Látszott, hogy teljesen összeroppant" – sokkot kapott a sofőr a budapesti diáktragédia után

Összeomlott a férfi a kis Ricsi halála után.

INSIDER

"Látszott, hogy teljesen összeroppant" – sokkot kapott a sofőr a budapesti diáktragédia után

Összeomlott a férfi a kis Ricsi halála után.

 

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Magyar Péter EP-képviselő jelöltje a nők szellentési szokásairól csinált videót

borsonline.hu

Házasság első látásra: Dobta Hildát és máris becsajozott Laci?

vg.hu

Az állampapíron túl is van élet: három hét alatt 11 százalékos hozamot kínál egy befektetés

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

magyarnemzet.hu

Áldozatból bűnbak: Tuchel hibája vezetett a Bayern BL-kudarcához Real ellen?

origo.hu

Itt az amerikai beismerés az ukrán front háborús pokláról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Kormányinfó: az infláció letörésének éllovasai vagyunk az EU-ban

INSIDER

Rejtély Vácon - Gazdátlan jármű okoz fejtörést a Pest vármegyei településen

INSIDER

A poloskaszezon is korábban kezdődik idén: hogyan védekezhetünk ellenük?

INSIDER

Orbán Viktor: Isten hozta Kína elnökét Budapesten!