INSIDER

Szerző Z. H.

Létrehozva: 2023.10.27.

Nagy bajba kerülhetsz a hétvégén: csupán ezt kell tenned, hogy elkerüld

Vasárnapra virradóra ismét óraállítás, aki elfelejti akár egy jó meccs elejéről is lemaradhat.

Ezen a hétvégén ismét átállíthatjuk óráinkat, hiszen kezdődik a téli időszámítás. Október 29-én hajnali 3-kor kell visszatekerni a mutatókat 2 órára. Persze ez a hivatalos megfogalmazás, de sokan már szombat este, mielőtt elmennének lefeküdni, átállítják az órákat, hogy a vasárnap reggeli ébredéskor már az érvényes időt mutassa. De vajon miért kell még mindig tologatni a mutatókat?

Fotó: Pesti Tamás

Az Európai Parlament (EP) ugyanis még 2019-ben eldöntötte, hogy eltörlik az óraátállítást. Akkor a tagállamokra bízták a döntést, hogy a nyári vagy a téli időszámítást vezetik-e be véglegesen, a határidő pedig 2021 volt. Csakhogy közbejött a koronavírus-járvány, így a legtöbb tagállamban nem született döntést. Ahhoz, hogy a tárgyalások újrainduljanak, a témát az Európai Tanács soros elnökségét betöltő országnak kell napirendre tűznie. Legkorábban 2025-ben törölhetik el az évi kétszeri állítgatást, de még ez sem biztos.

Csak reménykedhetünk, hogy két év múlva valóban eltörlik

Ha nem sikerül a megegyezés, vagy nem tűzik újra napirendre a kérdést, továbbra is állítgatnunk kell. A probléma nemcsak azzal van, hogy bíbelődni kell az állítgatással évente kétszer, hanem sokaknál komolyabb egészségügyi problémákat is okoz mindez.

Az alvás és az ébrenlét évezredeken át kialakult természetes ritmusának, a cirkadián ritmusnak a mesterséges (intézményes) megzavarása az emberi szervezetre negatívan ható fáziseltolódási következményekkel jár

– írta még korábbi közleményében a Magyar Alvás Szövetség, amely szerint a mesterséges beavatkozás alvászavarokat, emiatt pedig rosszabb közérzetet, kisebb teljesítményt, alacsonyabb koncentrálóképességet és csökkenő toleranciát eredményez. 

A téli időszámításra való átállás főleg az időseket, gyermekeket és a betegeket viseli meg. Az őszi átállás során sokan korábban kelnek reggel, és hamarabb fáradtnak érzik magukat. 

A gyerekek és az idősek a legérzékenyebbek az óraállításra

A szervezet átállásra adott reakciója egyénenként változó lehet, ám a csecsemők, a gyerekek és az idősek sokkal érzékenyebbek, nehezebben alkalmazkodnak az óraátállításhoz. Különösen megterhelő az évi kétszeri átállás az alvászavarokkal küzdő és a szervi betegségekben szenvedő embereknek - számol be róla a Semmelweis Kft.

Milyen problémák adódhatnak az óraátállításból, és mennyi időt igényel az átállás?
Egy átlagos, egészséges szervezetnek kb. 4-14 napra van szüksége, míg megszokja a változást. Egyes statisztikák szerint az emberek 8,5-12 százaléka fordul orvoshoz óraátállítás miatt problémákkal, első sorban a nyári időszámításra való átálláskor. Ekkor sokaknak altatóra és antidepresszánsokra is szüksége lehet. Abban az időszakban, amíg a belső és külső óra nem kerül összhangba, felléphetnek alvászavarok, fáradtság, koncentrálóképesség csökkenés, de akár szívfekvencia ingadozás is.

Ezeket tehetjük a könnyebb átállásért


Hasznos lehet, ha este nem eszünk sokat, lefekvés előtt három órával kerüljük a kávét, teát, és más élénkítő hatású italokat. Sokat segíthet egy-egy relaxációs gyakorlat, izomlazítás vagy autogén tréning.

Azok, akik tudják magukról, hogy ezek a napok különösen megviselik szervezetüket, legyenek fokozottan óvatosak és körültekintőek a közlekedésben is.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

mindmegette.hu

Laktató és megfizethető csirkés brassói nem csak hó végére

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor