INSIDER

Szerző B.V.

Létrehozva: 2023.10.24.

Hihetetlen magyar sikert aratott Polgár Levente: világelső lett

Kétszer majdnem meghalt a verseny során.

A Tor des Géants történetében a nagyenyedi Polgár Levente az első a világon, akinek sérültként sikerült teljesítenie a távot.  A sportoló 140 óra alatt teljesítette a 330 kilométeres távot az Alpokban. Ez a világ egyik legnehezebb futóversenye. Hossza 330 kilométer, amit a versenyzőknek 150 óra alatt kötelező teljesíteniük. Az eseményt az olaszországi Valle d’Aosta nevű völgyben rendezik, minden év szeptemberében. Kiinduló- és zárópontja Courmayeur-ben van, egy gyönyörű alpesi községben, amelynek területén található a Mont Blanc - írja a Maszol, ahol a sportolóról több kép is látható. 

Képünk illusztráció / Fotó: Pexels

A versenyt 2010-ben rendezték meg először. Az útvonalon 43 felüdülő pont van, ahol a versenyzők ehetnek, alhatnak és szükség esetén orvosi ellátást kaphatnak. Ezen kívül van hét, 50 kilométerenként elhelyezett életmentő bázis, a túra rendkívüli nehézsége miatt. A legnagyobb kihívást elsősorban nem is a nagy távolság és a sziklamászás jelenti, hanem az extrém időjárás, ami miatt több kiadását is félbe kellett szakítani a versenynek egy-egy napra. A célba jutó sportolók aránya hatvan százalék körüli, ami ténylegesen tükrözi, hogy milyen hihetetlen sok erőt vesz igénybe.

Ezért hatalmas siker az, hogy Levente világelső lett a maga nemében az olasz viadalon. Jobb karját rendkívül fiatalon hat-hétévesen vesztette el egy vonatbalesetben. Nem élt túl egészségesen, több, mint 100 kilóra hízott. 33 évesen döntött úgy, hogy változtatni fog. Ez hatalmas változást hozott az immáron 42 éves férfi életében, aki annyira belejött a sportolásba, hogy már profi szinten folytatja a futást, és rendkívül sikeres is benne. Két cipősdoboznyi okleve van már otthon félmaratonjait követően. 

Még arra is ügyeltem, hogy harminc kilométerenként kicseréljem a zoknimat, mert tudtam, ha a láb megsérül, akkor fel kell adnom a versenyt. Nehogy azt képzelje valaki, hogy csak úgy végigsétáltunk a hegyeken, megmásztuk a sziklákat, elfogyott a 330 kilométer, és kész, meglett a teljesítmény. Ott bizony szaladni is kellett, hiszen másként nem teljesíthető 150 óra alatt a távolság!

 - nyilatkozta a sportoló. Elárulta azt is, hogy kétszer súlyos baleset is érte a táv alatt: egyszer majdnem lezuhant, miután megcsúszott a nedves sziklákon, alig tudta megállítani magát. A másik esetben pedig véletlenül fellökték, és csak azért nem verte be keményen a fejét, mert hátizsákja megvédte őt.  

És hogy mi volt számára a legnehezebb? Hát nem az extrém időjárás, hanem a hallucináció!

Számomra a legrettenetesebbnek a hallucináció tűnt, amelyik a második éjszaka állt be nálam, az első háromezer méteres csúcsnál, egy adott pillanatban már csak tapogatózva tudtam továbbmenni. Tudtam, hogy létezik ilyesmi, hogy gyakran előáll ezeken a versenyeken, de nem gondoltam volna, hogy ennyire rossz.

A verseny alatt 8 kg-ot fogyott, viszont végül sérülésmentesen ért haza. Elmondta, hogy az egész verseny fejben dőlt el, ráadásul fontos felfedezést is tett az út alatt:

A legnehezebb pillanatokban, amikor csak te és az Isten vagy kint a semmi közepén, valahogy kiürül a tudatod, már nem gondolsz semmire... Aztán rájöttem, hogy ez az út tulajdonképpen arra volt jó, hogy megbékéljek önmagammal és megtaláljam saját magam. Igaz, még nem a Leventét, csupán a Levit találtam meg, de ki tudja, mit hoz a jövő? Az  sem kizárt, hogy még egyszer megpróbálom teljesíteni a Tor des Géants-ot.

 

origo.hu

Ez már totális szégyen: sem Mbappé, sem a milliárdok nem segítettek a csődtömeg PSG-n

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

magyarnemzet.hu

Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

mandiner.hu

Átfogó légitámadást indítottak Ukrajna ellen, teljes pályás letámadásba ment át Oroszország

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Gulyás Gergely ezt soha nem tudta volna elképzelni Magyar Péterről

INSIDER

A Kúria is megerősítette: jogellenesen építkezett Tordai Bence

INSIDER

Bejelentették az új, lecsökkentett üzemanyagárakat - mától érvényes

INSIDER

Jön a hidegfront: megbolondul az időjárás, ugrálni fog a hőmérő higanyszála