INSIDER

Szerző

Létrehozva: 2023.10.13.

Péntek 13: ez lesz a lottózás szerencsenapja?

A játékosok hisznek péntek 13 varázsában, de nem emiatt járnak lottózóba.

A magyarok több mint fele gondolja úgy, hogy péntek 13-a nagy hatással lehet a szerencséjére, ugyanakkor az említett napon szerencsejátékokban is szerencsét próbálók 47 százaléka nem igazán tapasztalta, hogy Fortuna ilyenkor kegyesebb lenne hozzá, mint egy átlagos hétköznapon. A nemzeti lottótársaság legfrissebb felméréséből az is kiderül, hogy a misztikus tulajdonságokkal felruházott napokon elsősorban az Ötös- és Hatoslottón, illetve a papíralapú kaparós sorsjegyekkel teszik próbára szerencséjüket a játékosok. 

 

Fotó: Szerencsejáték Zrt.

A 18 év feletti magyar lakosság körében többségben vannak azok, akik, hisznek a sors erejében, illetve a szerencsében, körülbelül a felük a csodákban, de az asztrológiában már jóval kevesebben, babonásnak pedig csak a harmaduk tartja magát – tudható meg a Szerencsejáték Zrt. legutóbbi kutatásából, amelynek révén a péntek 13-ával kapcsolatos attitűdöket, szokásokat kívánta megismerni a társaság.

 Az ezer fő bevonásával készített felmérés rávilágít arra, hogy a lakosság körében azonos arányban vannak olyanok, akik hisznek a számok szerencsevonzó hatásában, illetve azok, akiknek nincs szerencseszámuk. Az egyik legnépszerűbb szerencseszám a hazai játékosoknál a 13-as, amelyet egyedül a népmesék világában gyakorta felbukkanó 7-es előz meg.

 Noha a megkérdezettek többsége (52%) szerencsebefolyásoló erőt tulajdonít péntek 13-nak, a játékosok mégsem emiatt térnek be a lottózókba, hiszen csak 21 százalékuk gondolja úgy, hogy ezen a napon nagyobb eséllyel lehet nyerni, mint máskor. Ennek ellenére megfigyelhetők bizonyos tendenciák a vásárlási szokásokban: például a felmérésből az is jól kivehető, hogy a péntek 13-án játszók 47 százaléka előszeretettel játssza meg számait az Ötöslottón, míg 44 százalékuk papíralapú kaparós sorsjeggyel, 32 százalékuk pedig a Hatoslottón teszteli szerencséjét.

Az előttünk álló péntek, azaz október 13-a kifejezetten impozáns nyereményekkel kecsegteti a szerencsevadászokat. Az Ötöslottón ugyanis 1,895 milliárd, míg a Hatoslottón 1,41 milliárd forint találhat gazdára – így a két számsorsjátékon összesen több mint hárommilliárd forintért izgulhatnak a lottójátékosok a hétvégén.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter védett vasúti kocsiban utazott a vasárnapi tüntetésre, így reagált a MÁV

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

life.hu

Katalin hercegné csak egy feltétellel hajlandó találkozni Harryvel

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára