Létrehozva: 2023.10.13.

Itt a sütőtökszezon: segítünk a választásban!

Nagy baj lehet abból, ha véletlenül dísztököt eszik valaki és az étkezésre szánt fajták héja sem mindig ehető. Utánajártunk melyik sütőtökről mit érdemes tudni, hogy könnyebb legyen választani közülük!

Vannak sütőtökfajták, melyek egy része igazi csemegének számít, míg más fajok csak dísznek vagy töklámpásnak használhatók. Sajnos könnyű összekeverni a dísztököt az ehetővel, ráadásul a boltban sokszor egymás melletti polcon is vannak. Mekkora baj lehet, ha véletlen dísztököt sütünk és eszünk meg és melyik tökfajtát vegyük, ha igazán finomat szeretnénk? Íme a válaszok!

sütőtök
Melyik sütőtökről mit érdemes tudni? Fotó: Robyn Mackenzie /  Shutterstock

Ezek a sütőtök fogyasztásának jótékony hatásai

A sütőtök remek forrása az összetett szénhidrátoknak (természetes cukrok és keményítő), valamint az emésztőrendszer tisztításában fontos rostoknak. Ezzel pedig nagymértékben hozzájárul egyes rákbetegségek (pl. vastagbélrák) megelőzéséhez. A sütőtök 90%-a víz, a fennmaradó szárazanyagtartalom gazdag káliumban, niacinban (B3 vitamin), vasban, mangánban és karotinoidokban-írja a Tudatos Vásárlók Egyesülete. A béta-karotin például A-vitaminná alakulva elősegíti a bőr és a látószervek egészségét, erősíti a csontokat. A vörös színű festékanyag csökkenti a tüdőrák és a szívroham kialakulásának esélyét, védi az érfalakat, valamint ízületi panaszok esetén is hatásos. Egyes kutatások szerint a karotinoidok csökkentik a vércukor-szintet is. Ezeken kívül a sütőtök B6, C-, és E-vitaminnal és folsavval gazdagítja étrendünket, csökkenti a vérnyomást.

Erre érdemes figyeljünk sütőtök vásárláskor

Kisebb, méretéhez képest nehéz, foltoktól és sérülésektől mentes sütőtököt válasszunk. Olyat, amin legalább kétujjnyi szárat hagytak. A fényes felület, hacsak a tök nem a hosszú tárolás érdekében lett beviaszolva, általában a korai szedés jele. Az ilyen tök sajnos nem áll el sokáig, és az íze sem kellően érett. Ha könnyen bele tudjuk nyomni a körmünket a tök héjába, akkor éretlen. Az ép héjú tök hűvös (10-15 fok), száraz helyen tárolva 2-4 hónapig is eláll. Ha a hibás foltot kivágjuk, a vágási felületet növényi olajjal lekezeljük, akkor meghosszabbíthatjuk a tárolási időt. A felvágott tök a nagy páratartalom miatt hűtőszekrényben csupán 1-2 napig tárolható. Mielőtt sütőtököt vásárolunk, jó ha tudjuk mire szeretnénk majd felhasználni, némelyik fajtát ugyanis főzni jó, némelyiket sütni, megint másikat pedig pálinkának vagy lekvárnak érdemes megvenni. Arra is nagyon érdemes figyelni, hogy nehogy dísztököt vegyünk fogyasztási célra, mert komoly baj lehet belőle.

Mi történik, ha véletlenül dísztököt veszünk, eszünk?

A dísztökök kukurbitacinokat tartalmaznak, ami egy toxikus vegyület. Egy falat ilyen vegyületet tartalmazó tök elfogyasztása is gyomorgörcsöt, hányást, hasmenést és kiszáradást okozhat. Ez az anyag ráadásul ellenáll a hőnek, így mindegy, hogy nyersen eszünk egy dísztökből, vagy megsütjük előtte. Mivel a kereskedők van, hogy nem különítik el egyértelműen az ehető tökféléket a dísztököktől, a Nébih szerint fontos, hogy a vásárlók meggyőződjenek az étkezési célra vásárolt termék fogyaszthatóságáról.

Miről ismerhető fel a dísztök?

A dísztökök arról ismerhető fel, hogy élénk, változatos a színük, furcsa, szokatlan az alakjuk és általában kisebbek ehető társaiknál, a héjuk pedig kemény.

sütőtök
Fotó: zi3000 / Shutterstock.com

Melyik sütőtökről mit érdemes tudni?

A kanadai sütőtök, sonkatök vagy orange tök az egyik legismertebb sütnivaló tökfajta. Kapni még bébitököt is, ami nagyon hasonlít a kanadai sütőtökhöz, de kevesebb fűszert igényel. Egyik zöldség héja sem ehető. Sütve fogyasztásra kiváló még a hokkaidó, vagy japán tök, a kiszombori sütőtök és persze a nagydobosi sütőtök, amit egy időben még a New York-i tőzsdén is jegyeztek. A tökfőzelékhez, lekvárhoz való tökfajta egyebek mellett a laskatök, ausztrál spagetti tök, boglárka vagy buttercup tök és a spárgatök. Töklámpásnak az itthon is kapható Jack O’ Latern tököt érdemes megvenni, ami egyébként egy ehető tökfajta. 

Íme néhány érdekesség a sütőtökről

  • Évezredek óta fogyasztja az emberiség, bár régen csak a magját ették, mivel az ősi tök húsa élvezhetetlenül keserű volt.
  • A héjából akkoriban fekhely készült.
  • Mára a világ szinte minden táján kapható, kivéve az Antarktiszt.
  • A tökfélék családjába tartozó sütőtök rokona az uborka és a cukkini.
  • A mai Guatemala és Mexikó területéről származik.
  • Fogyasztását szeplő és kígyómarás ellen javasolták.
  • Magyarországra spanyol és portugál felfedezők révén került.
  • A legjelentősebb sütőtök termesztő országok Kína, Japán, Románia és Törökország.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb, megrázó hír érkezett Károly királyról

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára