Létrehozva: 2023.11.26.

Ideje leszigetelni a vízórát

Rengeteget lehet spórolni, ha időben lépünk, a megrongálódott órákat ugyanis saját pénzen kell kicseréltetni. Hogyan védhetjük meg a fagytól a vízórát és a ház falán kívüli vízvezetékeket?

A Magyar Víziközmű Szövetség arra hívja fel a figyelmet, hogy hamarosan érkezik a hűvösebb, téli idő -főleg éjszakánként- emiatt pedig már most érdemes megejteni a vízmérők, valamint a vízvezetékek és a szerelvények téliesítését. Mit jelent ez a gyakorlatban és hogyan érdemes nekiállni? Mutatjuk!

vízóra
Hogyan és miért védhetjük meg a fagytól a vízórát? Fotó: Hayati Kayhan /  Shutterstock

Miért fontos a vízcsövek, vízmérők szigetelése?

A különböző vízvezetékekbe télen belefagyhat a víz. A víz térfogata jéggé fagyva megnő, emiatt megrepesztheti a csöveket, amitől az olvadás után csöpöghetnek, rosszabb esetben szét is durranhatnak, egy eltört vezetéken keresztül pedig egy óra alatt akár egy átlagos család napi vízfelhasználásának a többszöröse is kiömölhet. Ezen kívül

  • a vízmérőcserét nekünk kell kifizetni, ami nem olcsó mulatság;
  • az elfolyt vizet is ki kell fizetni;
  • ha pedig a csőtörés a lakáson belül történik, akkor a víz által tönkretett dolgokat is nekünk kell pótolnunk;
  • ráadásul váratlanul hosszabb időre víz nélkül maradhatunk.

A télen nem lakott lakásoknál ez a teendő

Fontos a vízhálózat és a vízmérők víztelenítése, valamint a vízmérőakna letakarása, szigetelése, de javasolt az ingatlan rendszeres időközönkénti ellenőrzése is, az esetleges károk megelőzése és mihamarabbi észlelése végett- tanácsolja a Magyar Víziközmű Szövetség.

A télen lakott lakásokban a következőt tegyük

A télen is lakott ingatlanoknál is fontos, hogy a vízmérőakna szigetelése megtörténjen. Ugyanakkor azokra a vezetékszakaszokra is kiemelten kell figyelni, amik kevésbé védett helyen (pincében, a ház falán kívül) vannak, ezeket is célszerű valamilyen szigetelőanyaggal védeni. A kerti csapokat pedig vízteleníteni kell, valamint a telepített öntözőberendezésekre is érdemes jobban odafigyelni, mert ezek bár fagyállóak, az élettartamukat meghosszabbíthatja, ha víztelenítve vannak.

Ha vége a fagynak, ellenőrizzük a rendszert

Amikor az idő enyhülni kezd, érdemes ellenőrizni a vízórát. Ha forog a csillagkereke akkor is ha nem nyitjuk meg a csapot, vagy szilánkosra tört az üvege, esetleg eldeformálódott a számlálószerkezet vagy a lakásban nem folyik a víz, valószínűleg csőtörés történt, amiről értesíteni kell a szolgáltatót. A vízszámlán szereplő vízközmű szolgáltató hibabejelentő számát kell tárcsázni és érdeklődni a további feladatokról.

Egyéb hasznos tippek

  • A pincékben, garázsokban ellenőrizzük le az ablakok és a szigetelését épségét. Ha sérültek vagy hiányosak javítsuk ki, mert így rengeteg hideg levegőt kint tarthatunk a helyiségből, így kisebb eséllyel fagy el bármi is.
  • Ha a vízmérőóra egy méternél kisebb távolságra van a padlótól, mindenképp szigeteljük le.
  • A lakótelepi házak esetén a vízóra fagy elleni védelme a lakóközösség feladata.
  • Ha a nyaralóban, vagy a telkeken a víztelenítést mellett döntünk, a vízmérők szigetelését ettől függetlenül is meg kell oldani, mivel a vízmérőkben víztelenítés után is marad víz!
  • Ha hosszabb időre elutazunk és van olyan falban lévő csőszakasz, ami fagyveszélynek van kitéve, hagyjuk csöpögni egy csapot, így elkerülve a fagyást.

Itt egy kis segítség a téliesítéshez

A könnyebb kivitelezésének érdekében a vízközmű szövetség munkatársai a DMRV Zrt. kollégáival közreműködve készítettek egy kisfilmet, amelyben minden lépést megmutatnak a fagy elleni védekezés szemléltetésére:

 

origo.hu

Miért nem gratulált a vadítóan dögös új barátnője Lando Norris futamgyőzelméhez?

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Szoboszlai nagy bejelentése: egy világmárka hálójába került, ez nagy durranás!

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

vg.hu

Itt a magyar eper, beindultak a „Szedd magad!” akciók

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Melyik a legegészségesebb olívaolaj? Segítünk a választásban

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!