Létrehozva: 2023.12.23.

"Biznisz lett az ajándékozásból" – egy református lelkész gondolatai

Takaró János református lelkész beszélt a karácsony régi és új jelentéséről.

Takaró János református lelkész roppant egyszerű tanáccsal szolgált arra nézve, miként közelíthetnénk az eredeti értékekhez. A karácsony a kereszténység leghangsúlyosabb ünnepe. A mai kor emberének részben már mást jelent, mint eredetileg. Ennek oka az, hogy igyekszünk leválasztani az ünnepet a keresztény vallásról, és ennek egyfajta újradefiniálása történik.

„Az az elvárás, hogy hozzáférhetőbb, kényelmesebb legyen a karácsony, az új címkéje pedig egy ideje „a szeretet ünnepe”. Megragadható közösségi érzést fejez ki, a két fő motívuma a családi együttlét és az ajándékozás. Ez alapvetően nem lenne baj, de az utóbbira komplett iparág épül, sőt felgyorsult világunkban ezt már november elejétől a reklámok is sugározzák felénk. A fogyasztói társadalomban biznisz lett az ajándékozásból” – fogalmazta meg gondolatait a lelkész úr a hot! magazinnak.

Keresztény emberként tudnunk kell, ki valójában az ajándékozó és az ajándékozott. A Mindenható az, aki a saját fiát ajándékozta a világ számára

 – szerinte ez a karácsony igazi apropója.

„A fő motivációja pedig az, hogy Isten szereti az emberiséget. Krisztus célja, hogy az égiektől elszakadt embert újra összekösse az Istennel. Az ünnep felidézés, újrajátszás, a szeretetkapocs helyreállítása, ami a családban vagy akár a munkahelyen is megtörténhet. Szeretők és szeretettek vagyunk, csak az a lényeg, hogy ennek eredeti forrását ne veszítsük szem elől” – fejtette ki Takaró János.

Fontos, hogy a lelkünket is öltöztessük fel, és a szívünket emeljük meg. A meghitt pillanatokban egyszerre leszünk képesek befelé, egymás felé és felfelé is tekinteni.

„Le kellene lassítani, egymásra koncentrálni, és nem az ajándékok profi beszerzésére fókuszálni. Roppant egyszerű tanácsot mondanék: ne hagyjunk mindent az utolsó percekre. A takarítást, a bevásárlást, az ajándékok beszerzését osszuk el, ugyanis az ünnepre készülnünk kell testben és lélekben egyaránt, és ahhoz bizony megfelelő idő kell” – foglalta össze a lelkész.

Takaró János szerint nem koncentrálnak eléggé egymásra az emberek karácsonykor (Fotó: Református Egyházközösség)

Kettős szerepben

Takaró János kétféleképpen készül az ünnepre, hiszen lelkészként ez feladatot is jelent számára, és ötgyermekes édesapaként a családjára is szeretne kellően figyelni.

„Ha humorosan fogalmazhatok, szívesen kettéválasztanám az egyszerűség kedvéért, de azonos idősávban fut a kettő. Igyekszünk otthon mindent előkészíteni, hogy családi körben is megélhessük a meghittség óráit. Ám elárulom, Bence fiam születésnapja pont december 24-ére esik, így ügyeskednünk kell, hogy a felköszöntése se sikkadjon el” — mesélte.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Izrael elindította a támadást, véres összecsapások folynak, hatalmas a pusztítás

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter egy politikai anarchista + videó

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

hirtv.hu

Menczer Tamás: Magyar Péter politikai szerepvállalását régen előkészítették + videó

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára