INSIDER

Szerző t.t.

Létrehozva: 2024.01.30.
Módosítva: 2024.01.30.

Budapesten olcsóbb a megélhetés, mint a legtöbb európai nagyvárosban

Európában Zürich a legdrágább város, Budapest a középmezőnyben található.

A Numbeo árösszehasonlító portál internetes adatbázisa szerint 2024 elején Európában a svájci Zürichben volt a legdrágább a megélhetés. A Numbeo-index a fogyasztási cikkek, például az élelmiszerek, az éttermek, a közlekedés, a háztartási energia, a közszolgáltatások árát összegzi és hasonlítja össze. Az egyes városok adatait ezután a New York-i költségekhez arányítja, amit 100-nak vesz. Tehát egy 120-as megélhetési indexű városban az élet mintegy 20%-kal drágább, mint New Yorkban (a bérleti díj nélkül).

Zurich landscapes
Az európai "listavezető" svájci Zürichben drágább az élet, mint New Yorkban Fotó: Anadolu via AFP

A Numbeo szerint 2024 elején Európában Zürichben voltak a legmagasabbak a megélhetési költségek. A második helyen a szintén svájci Genf szerepel. A harmadik helyen pedig az izlandi főváros, Reykjavik áll.

A legdrágább városok jellemzően Nyugat-Európában találhatóak, míg a kontinens keleti felében az olcsóbbak.

1. Zürich122,2 %
4. London  81,9 %
7. Párizs  76,0 %
13. Stockholm  69,2 %
15. Brüsszel  68,0 %
19. Bécs  66,6 %
21. Berlin  66,0 %
38. Pozsony  52,6 %
39. Prága   52,5 %
45. Budapest   48,0 %

Kelet-Európában Pozsonyban a legdrágábba az élet, a lengyel fővárosban, Varsóban  pár százalékkal olcsóbb (46,2 %) a megélhetés, mint Budapesten. 

Az európai országok átlagos megélhetési költségeit tekintve Magyarország a 30. legolcsóbb országnak számít. Itt is Svájc áll az első helyen (114,3), Ausztria pedig drágább hely (67,3), mint Német-(63,5) vagy Svédország (62,5). Az éttermi árakról szintén elmondható, hogy ez a sorrend, az osztrák árak  például 22 százalékkal kerülnek többe, mint a magyarországiak. S ha egy magyar vendég tér be ebédelni egy svájci étterembe, akkor arra kell készülnie, hogy az itthoni áraknál háromszor többet kell majd fizetnie. 

A Numbeo többfajta adatbázist is összeállít, ami alapján összevethetők a vásárlóerő és a bűnözési adatok, de a turizmusban előforduló  egyéb fontos információk is. Korábban a Ripost is írt arról, hogy 2023 januárjában Magyarországon jóval olcsóbb volt a sör, mint például Norvégiában, Németországban, Ausztriában.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

„Elválnak az útjaink” – újabb sztárpár jelentette be: vége, nincs tovább

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Nagyon meglepte az embereket a BKK, ilyet csak ritkán láthatunk

INSIDER

„Bele sem merek gondolni, hogy már napok óta követhetett” – gimnazista lányt zaklattak Kamaraerdőn

INSIDER

Szijjártó Péter: az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből

INSIDER

Lehűlés, zápor, zivatar: az egész országra figyelmeztetést adtak ki