"Sosem felejtem el, milyen forróság volt, de a lelkem belül fázott, reszketett" - Böjte atya otthonából indult Márton, aki megvalósította álmait

Márton úgy gondolja, a legnagyobb mélységekből is el lehet jutni a csúcsra, ha elég kitartók és céltudatosak vagyunk.

nélkülözés

otthon

A 28 éves Márton hétgyermekes nagycsaládban született az erdélyi Kibéden, szülei első fiúgyermekeként. A fiúnak és testvéreinek egészen korán szembesülniük kellett a rideg valósággal: a szegénységgel és a nélkülözéssel, a hideg téli estékkel és a kilátástalansággal. A legnagyobb sorscsapás mégis akkor következett be életükben, amikor a szülők egy napon döntést hoztak: állami gondozásba adják gyermekeiket.

Meleg nyári nap volt, amikor a szüleink azt mondták, csomagoljunk össze néhány ruhát és a legkedvesebb tárgyainkat, mert táborozni megyünk. Kicsi voltam, de éreztem, hogy nem mondanak igazat. A zsigereimben éreztem, hogy sokkal nagyobb a baj. Sosem felejtem el, milyen forróság volt, a lelkem viszont belül fázott, reszketett

– kezdi a fiú, és hallani a hangján, még most, ennyi idő elteltével is rendkívül nehezen beszél a történtekről. Az érkezés után hamar kiderült, nem táborba mentek, hanem a Böjte Csaba által vezetett, szovátai gyermekotthonba. Márton legkisebb testvére ekkor még alig volt kétéves, így hamar kicserélődtek a szerepek: ő vált a védelmező családfővé.

Az öcsém és a kishúgom nagyon sokat sírt akkoriban. Ők nem értették, mi történik, miért veszítettük el egyik napról a másikra szüleinket. Egy éjszaka, miután elaltattam a testvéremet, mellé bújtam az ágyba, szorosan magamhoz öleltem és eldöntöttem: ettől a perctől kezdve mindent megteszek, hogy boldog életük lehessen.

Márton szeretettel emlékszik vissza a nevelőkre és Csaba testvérre, hálás nekik, hogy minden segítséget és szerető hátteret megadva nevelték és egyengették útját. Amikor teheti, mind a mai napig visszalátogat az otthonba, ahol mindig szeretettel várja egy ölelő kar. Húszéves volt, amikor egy focimeccs után megkeresték és felajánlották neki: szeretettel várják Magyarországon, ahol lakhatást, étkezést és tanulási, sportolási lehetőséget biztosítanak neki. Márton nem hezitált sokat, hamar eldöntötte: belevág és új életet kezd hazánkban. Sikert sikerre halmozott mind a futball, mind a tanulás területén, és meg sem állt Ausztriáig, ahol a boldogság is rátalált, egy fiatal lány személyében.

Sok-sok nehéz és fájdalommal teli év után végre őszintén mondhatom, hogy boldog vagyok, és már nem érzek haragot a szüleim iránt sem. Világot láthatok és olyan helyekre jutok el, amikről korábban álmodni sem mertem. Amit a testvéreimnek megígértem, azt azóta is betartom. Rám számíthatnak, amíg élek

– zárja a beszélgetést Márton.