INSIDER

Szerző B. V.

Létrehozva: 2024.01.28.

Fekete hétvége: négy halálesettel zárult január utolsó szombatja

Egy esetben emberölés, két esetben vonatgázolás, egy esetben pedig autós elütés történt. Itt vannak a részletek.

Mint korábban megírtuk, emberölés történt Budapesten szombat késő éjszaka. Egy idős férfit gyilkosa az útra lökött, ahol elgázolták. Esélye sem volt túlélni. Ezen kívül azonban, mint kiderült további három halálos gázolás történt január 27-én a délutáni és esti órákban. Két esetben vonatgázolás okozta a tragédiát, egy esetben pedig autós elütés. 

gyertya, mécses, láng, gyász, elhunyt, meghalt,
Négy gázolás általi haláleset egy nap alatt. Fotó: Pixabay.com

 Vecsésen tehervonat ütött el egy embert, a helyszínelés végéig Üllő és Vecsés között csak egy vágányon haladhattak a vonatok. A baleseti helyszínelést éjjel háromnegyed tizenegyre befejezték, a hajnali órákra helyreállt a menetrend.

Egy másik esetben szintén a vonat ütött el egy embert a budapesti Keleti pályaudvarról Egerbe tartó InterRégió vonat szombat délután Kál-Kápolna és Füzesabony között. A Mávinform honlapján azt írta, a helyszínelés ideje alatt csak egy vágányon haladhatnak a vonatok az érintett szakaszon, emiatt 10-15 perccel megnőtt a menetidő a Budapest-Hatvan-Miskolc-Sátoraljaújhely vonalon. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a baleset a nyílt vasúti pályán történt; az InterRégió vonat nem tudta folytatni útját, az azon utazó mintegy százhúsz embert mentesítő járat szállította tovább.

Ezen felül a késői órákban egy úttesten gyalogló férfit is halálra gázoltak Zalakomár közelében. A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére elmondta, hogy az autó a 6831-es jelű úton haladt Balatonmagyaród felől Zalakomár irányába, amikor az 5-ös kilométernél elütötte az úttesten gyalogló férfit. A 68 éves gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A baleset miatt a helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták a Balatonmagyaród és Zalakomár közötti utat - írja az MTI.

 

 

origo.hu

Szánalmas kudarc: nem tudták Magyar Péterék összegyűjteni az ajánlásokat, nem tudják leadni a megyei listákat

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

ripost.hu

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak