Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
INSIDER

Szerző WM

Létrehozva: 2024.01.23.

Korrupciós botrány: Karácsonyék közel másfél milliárd forintot tüntethettek el a Lánchíd felújítása során

Karácsony Gergelyék nem túl jó gazdái a fővárosnak. 5 milliárddal többet fizettek egy kivitelezőnek, de kevesebb munkát kaptak érte, mint eredetileg terveztek. Közben az 5 milliárdból nyoma veszett 1,4 milliárdnak. Újabb Karácsony-féle bűvésztrükk a baloldalon...

Kicsit csúszva, kicsit drágábban, kicsit rosszabb minőségben: amúgy "Karigeris" módon... Karácsony Gergely tavaly jelentette be igen büszkén, hogy két év halogatás után végre sikerült befejezniük a Lánchíd felújítását. A boldog Facebook-posztok azt persze nem taglalták, hogy az egész felújítás a csúszás után silányabb és drágább lett, amint azt a tervek előkészítője, Tarlós István volt főpolgármester sérelmezte is. Ráadásul Karácsony arról persze nem beszélt, hogy a gyanú szerint összesen közel másfél milliárd forint kerülhetett illetéktelenek kezébe

Karácsonyék két évig újították a Lánchidat. Az eredeti tervekhez képest jóval silányabban, ellenben több milliárddal drágábban. A túlszámlázott végösszeg egy jelentős részének úgy tűnik, hogy nyoma veszett. Fotó: Kurucz Árpád / Magyar Nemzet

Az Atv.hu értesülései szerint ebből a pénzből mintegy 900 millió forintot szinte azonnal továbbutalhattak annak az ügyvédnek, akit a Kúria később jogerősen bűncselekmény elkövetése miatt eltiltott az ügyvédi hivatás gyakorlásától és ezt követően a Budapesti Ügyvédi Kamara törölte a kamarai nyilvántartásból. A Vig Mór ügyvédhez köthető magán-, illetve ügyvédi letéti számlákra érkezett óriási összegeket rövid időn belül készpénzben vehették fel...

Felújítás Karigeri-módon: csúszva, kevesebbet, többért!

Az előzményekhez tartozik: 2019-ben, az akkor még Tarlós István vezette Fővárosi Önkormányzat tendert írt ki a Lánchíd felújítására, amelyet első alkalommal is a későbbi nyertes, az A-Híd Zrt. nyert meg. A projekt 35 milliárd forintba került volna, a híd renoválása mellett azonban tartalmazta a Széchenyi téri villamosalagút és a Váralagút felújítását is.

Karácsony Gergely baloldali politikus még abban az évben elnyerte a főpolgármesteri címet, aminek következményeként érvénytelenítette az előző vezetés által kiírt tendert. Végül az A-Híd Zrt. nyert Karácsonyéknál is, a munka azonban másfél éves csúszással 2021 márciusában kezdődött el, és már nem tartalmazta a Széchenyi téri villamosalagút és a Váralagút renoválását.

Annak ellenére, hogy a teljes projekt volumene jócskán lecsökkent, a felújításra szánt összeg közel ötmilliárddal megnőtt. 

Így újít fel Karácsony Gergely: csúszva a határidőkkel, drágábban, ám silányabb minőségben...

Majd' másfél milliárd forintnak veszhetett nyoma

Hétfőn robbant a hír, hogy az ATV információi szerint két év alatt 1,4 milliárd forintnyi összeg mehetett a Lánchíd kivitelezőjétől, az A-HÍD Zrt-től a számlagyárügy gyanúsítottjának cégéhez. Mint ismert, a NAV vizsgálódik egy olyan ügyben, amelynek egyik érintettje az A-HÍD Zrt., a másik pedig a közelmúltban számlagyár működtetésének gyanújával őrizetbe vett Vig Mór ügyvéd, illetve az ő egyik érdekeltsége, a Sunstrike Hungary Kft. 

Vig Mórt különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanújával fogták el december elején. Az atv.hu úgy értesült: a NAV nyomozása során többek között azt vizsgálja, hogy az A-HÍD Zrt. számlájáról 2020 novembere és 2022 júliusa között átutaltak-e 1,4 milliárd forintot a Sunstrike Hungary Kft. számlájára, illetve a kft-től ezt követően továbbutaltak-e 900 millió forintot Vig Mór magánszámlájára, illetve ügyvédi letéti számlájára.

A gyanú szerint a továbbutalások a Vig Mórhoz köthető számlákra jellemzően ugyanazokon a napokon történtek, mint amely napokon az A-Híd Zrt.-től a pénzek a Sunstrike Kft.-hez érkeztek, 

az összegeket pedig rövid időn belül készpénzben felvették a számláról, így azok sorsa a továbbiakban nyomon követhetetlenné váltak.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

life.hu

Egy ruhadarab, amit SOHA ne viselj repülőn: a légiutas-kísérő elárulja miért

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

INSIDER

Egymilliárd forint egy magyar kisfiú, Tomika élete

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért