INSIDER

Szerző t.t.

Létrehozva: 2024.02.20.

Dánia búcsút mond a genderideológiának: „Csak két nem létezik”

A genderideológiát háttérbe szorítják Dániában, és ennek keretében betiltották a gyermekek nemi megváltoztatását.

Marie Bjerre, Dánia esélyegyenlőségi minisztere egyértelműen elutasította a genderideológiátírja az exxpress.at. A politikus a parlamentben világossá tette: „Csak két nem létezik, következésképpen a transz férfiak nem biológiai férfiak, a transz nők nem biológiai nők.”
 

Marie Bjerre
A férfiak mindig biológiai férfiak maradnak, a nők pedig biológiai nők, mondta Marie Bjerre dán esélyegyenlőségi miniszter - Fotó: SOPA Images / Getty 

Ezzel a dán miniszter egyértelműen szembehelyezkedett a genderaktivistákkal, akik lényegében azt állítják, hogy az ember nem születik férfinak, illetve nőnek, hanem azzá válik. Vagyis  az egyénre bízza a döntést a tekintetben, hogy melyik nemhez tartozónak vallja magát.
Dániában a szociáldemokraták a liberális-konzervatív Venstre párttal és a szociálliberális Moderaterna párttal együtt kormányoznak. A Mette Frederiksen szociáldemokrata miniszterelnök vezette koalíció azonban sok kérdésben teljesen más utat jár be, mint az SPD és az SPÖ Németországban és Ausztriában. Ez nemcsak a nagyon korlátozó migrációs politikát érinti, hanem a genderideológia háttérbe szorítását is.
A dán egészségügyi minisztérium már 2023 nyarán bejelentette, hogy a jövőben teljesen betiltja a gyermekek nemi megváltoztatását.  Norvégia is felül akarja vizsgálni a kiskorúak nemváltására vonatkozó jogszabályait. Ez előírná, hogy pubertás blokkolók, transzszexuális hormonok és sebészeti beavatkozások csak kutatásban engedélyezhetők, klinikai körülmények között már nem.

 

 

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

life.hu

Met-gála 2024: ők voltak a legjobban öltözött hírességek

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

vg.hu

GWM: mit nyerne az ország a kínai autógyártó megtelepedésével?

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak