Létrehozva: 2024.02.27.

„A fizikai test elhunytával a lélek halhatatlan” - a 15 évesen elhunyt Dominik édesanyja erőt ad sorstársainak

Több száz olvasónk számolt be arról, hogy kapott már jeleket eltávozott szerettüktől. A 15 évesen elhunyt Dominik anyukája küldetésének tartja, hogy segítsen gyászoló sorstársainak.

Szerző Kóczián Nikolett

Kovács Nikolett egy évvel ezelőtt elveszítette az asztmás fiát, Dominikot; azóta úgy érzi, hogy a boldogság már sosem jelentheti ugyanazt a számára. Elhatározta, hogy segíteni fog a sorstársain és létrehozta a „Hazatért Angyalok” elnevezésű Facebook-csoportot, ahol a gyászoló szülők kiírhatják az érzéseiket. Niki rengeteg jelet kapott már a 15 évesen elhunyt fiától, például a szobája falán megjelent egy szív alakú fényfolt. Cikkeink és a Metropol videóriportja hatására rengetegen számoltak be arról, hogy nekik is küldött már jeleket elhunyt szerettük.

Dominik 15 évesen hunyt el Fotó: Bánkúti Sándor

„A fizikai test elhunytával a lélek halhatatlan”

Nikolett hálás, hogy a cikkeinknek köszönhetően több sorstársának tud segíteni.

Úgy érzem, így több, veszteséget átélő embernek sikerült némi bizonyosságot adni arról, hogy a szeretethez nem kell minden esetben a testi közelség

 - mondta a Ripostnak Dominik anyukája.

„Hiszem, mert megtapasztaltam, hogy a fizikai test elhunytával a lélek halhatatlan és ezáltal van lehetőség kapcsolódnunk hozzá és Ő is kapcsolódhat hozzánk, ahogy azt meg is teszi gyakran. Nem véletlen a sok álombéli látogatás, a váratlan illatok, zenék a túlvilágról, fénygömbök a fotókon, éjszakai jelek, szitakötők, pillangók, szivárványok és még folytathatnám a sort, hiszen szeretteink számtalan módon próbálják tudatni velünk a jelenlétüket. Őszintén úgy gondolom, hogy ha az ösztönünk azt súgja valamiről, hogy az egy jel, akkor nagy valószínűséggel tényleg az. Biztosan tudhatjuk, hogy egy jel valódi, ha különböző formákban többször is megjelenik az életünkben és megidézi egy Hazatért Angyalunk emlékét. A lényeg az, hogy jel bármi lehet, ami különleges jelentőséggel bír mind a küldő, mind pedig a címzett számára” - fejtette ki. 

Nikolett a fia sírjánál Fotó: Bánkúti Sándor

Szeretteink üzennek a síron túlról

A Metropol Dominikról szóló TikTok videója alatt rengetegen számoltak be arról, hogy kaptak üzenetet elhunyt szerettüktől.

 

Anyukám múlt hét szombaton halt meg reggel 09:05-kor; én pedig ekkor riadtam fel álmomból és hívtam őt telefonon. A hívást kinyomták és visszahívott egy orvos. 

 

„Anyukám halála után a tőle kapott cserepes virágom, ami már 2 éve megállt a fejlődésben, elkezdett új hajtásokat hozni és virágozni.”

 

Pár éve voltam egy médiumnál. Ahogy bementem hozzá, rám nézett és azt mondta, hogy „Az édesanyja ott van maga mellett a jobboldalán.” Anyukám 25 éve meghalt.

 

„Anyum temetése után pár órával, autóval indultunk a városba. Bekapcsoltam a rádiót és a „Kell ott fent egy ország” dal kezdett szólni.”

 

 

 

Szerző Kóczián Nikolett

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor