Létrehozva: 2024.02.17.

"A hóvirágok épp most nyílnak" - Szívszorító gondolatokkal búcsúzik Kemenesi Gábor Jakab Ferenc virológustól

Nem csak kollégája, de barátja is volt Jakab Ferenc, a Nemzeti Virológiai Laboratórium vezetője Kemenesi Gábor virológusnak. A két tudós nevét a koronavírus-járvány alatt ismerhette meg az ország.

"Mentoromként, barátomként és már családtagként gondolok rá, arra a Jakab Ferencre, aki mosolyogva áll mellettem és viccelődve, nevetgélve, elszántan vág velünk neki a következő kihívásokkal teli napnak"– írta közösségi oldalán Kemenesi Gábor

JAKAB FERENC ARCHÍV
46 évesen hunyt el Jakab Ferenc virológus 

Jakab Ferenc neve akkor ivódott be a köztudatba, amikor berobbant a koronavírus-járvány, őt bízták meg a Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetésével, de emellett a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar dékánhelyettese, a Szentágothai János Kutatóközpont tudományos igazgatója és az intézményben működő, legmagasabb biológiai biztonsági szintű virológiai laboratórium vezetője, illetve a Nemzeti Virológiai Laboratórium vezetője volt. Tragikus hirtelenséggel hunyt el, sajtóinformációk szerint önkezével vetett véget az életének. 

Barátja és kollégája, Kemenesi Gábor is gyászolja

"A hóvirág az újjászületés, a törekvés, a kitartás szimbóluma"–írta Kemenesi, aki arról értekezett, hogy Jakab Ferenc kivételes ember volt, és a jövőben is a vidám virológusra emlékszik majd vissza. Személyes emlékeket is felsorol mentoráról: 

"Csodálatos emlékeim vannak tőle, az első konferenciától, életem nagy tudományos megmérettetésein át az újabb generáció sikereinek való örülésig. Az együtt átélt kudarcok, sikertelenségek, apró bosszúságok is szép emlékekké váltak, de most ezek is hiányoznak. A teremtés ugyanakkor áldozat is, hatalmas áldozat amiért nem tudok, nem tudunk elég hálásak lenni neki. A hóvirágok épp most nyílnak, úgy érzem méltó hasonlat az emlékéhez. Mentoromként, barátomként és már családtagként gondolok rá, arra a Jakab Ferencre, aki mosolyogva áll mellettem és viccelődve, nevetgélve, elszántan vág velünk neki a következő kihívásokkal teli napnak." - írja a virológus.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Erős széllel jönnek a zivatarok

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

hirtv.hu

Európa a háború árnyékában + videó

metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Alvó betegeket fosztott ki egy budai kórházban - kamera vette fel az elkövetőt

INSIDER

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról

INSIDER

Nagyon meglepte az embereket a BKK, ilyet csak ritkán láthatunk

INSIDER

„Bele sem merek gondolni, hogy már napok óta követhetett” – gimnazista lányt zaklattak Kamaraerdőn