Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
INSIDER

Szerző Piréz

Létrehozva: 2024.03.11.
Módosítva: 2024.03.11.

Annyira elromlik az idő, hogy riasztást is kiadtak

Ennek több vármegyénkben sem fognak örülni.

Szerző Piréz

Bár a hétvégét úgy-ahogy kibekkeltük kisebb zivatarokkal, hétfőre négy vármegyére is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a HungaroMet. Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala területén ugyanis 24 óra alatt több mint 20 milliméter csapadék hullhat.

Fotó: Juan Carlos Hidalgo

Hétfőn egy ciklon képződik a térségünkben, ami egyre több helyen okoz esőt, záport. A Nyugat-Dunántúl és a Bakony tágabb térségében területi átlagban 20-30 milliméter közötti mennyiségű eső várható, lokálisan azonban 30 millimétert meghaladó csapadék is előfordulhat. Ennek nagyobb része a déli órákat követően fog leesni. Ráadásul napközben a délkeleti országrészben a déli irányú szelet időnként viharos (60-70 km/órás) lökések kísérhetik - jósolja a Köpönyeg.

Grafika: met.hu

A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn többnyire 13 és 18 fok között valószínű, a tartósan csapadékos vidékeken azonban ennél néhány fokkal hidegebb is lehet. Éjszaka 6 és 12 fok közé hűl le a hőmérséklet. Az orvosmeteorológus szerint erős melegfronti hatás terheli szervezetünket, ami különösen megviselheti az időseket és a krónikus betegeket, de az egészséges szervezetre is hatással lehet. Az arra érzékenyeknél fejfájás, alvászavar, fáradékonyság jelentkezhet, továbbá fizikai és szellemi teljesítő képességünk is romolhat, emiatt sokaknál figyelmetlenség, koncentrációs zavar jelentkezhet, ami növeli a balesetek előfordulásának kockázatát - figyelmeztet Pukoli Dániel.

 

Szerző Piréz

Ez is érdekelhet

origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

mandiner.hu

Ami elromolhat, az el is romlik – Murphy helyett Vad Fruttik koncertbeszámoló

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért

INSIDER

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

INSIDER

Gyász: meghalt Simon István