Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
INSIDER

Szerző WB

Létrehozva: 2024.03.17.

Elfogták a gyilkossággal vádolt, szökésben lévő férfit

A rendőrség elfogta, a Budakörnyéki Járásbíróság pedig elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki március 4-én elszökött a házi őrizetből. A férfit nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével vádolják - közölte a Budapest Környéki Törvényszék vasárnap közleményben az MTI-vel.

   Mint írták, a szökésben lévő férfit a rendőrök célzott keresés alapján Budapesten fogták el, és vasárnap a Budakörnyéki Járásbíróság ügyeletes bírája elrendelte a letartóztatását az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig.
    A döntés ellen a vádlott fellebbezéssel élt, így a végzés nem végleges, de végrehajtható - közölték.
    A férfi egy ismerősével 2022. október 2-án szórakozott, italozott egy dohányboltban, ahová vásárolni érkezett egy férfi, aki - miután kiszállt az autójából - nem állította azt le. Ezt kihasználva a két vádlott beült az őrizetlenül hagyott járműbe. A most elfogott férfi ült a vezető ülésbe, majd tolatni kezdett.
    Amikor ezt a sértett észrevette, kiszaladt és a motorháztetőre hasalt, hogy megakadályozza a kocsi elvitelét. Ekkor a férfi nagy sebességgel egy útpadkára hajtott, így a sértett a lendülettől leesett a motorháztetőről. Ezután a sofőr irányt váltott, és nekiütközött először egy fának, aztán egy villanyoszlopnak. A balesetet követően az elkövetők kiszálltak az autóból és távoztak a helyszínről.
    Az autó tulajdonosát a mentők kórházba szállították, azonban a férfi olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy két nappal később életét vesztette.
    Az elkövető ismerősét a Budapest Környéki Törvényszék első fokon hozott ítéletében bűnösnek mondta ki jármű önkényes elvétele miatt, ezért 1 év - végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélték.
    A most elfogott férfi nyereségvágyból elkövetett emberölés elsőrendű vádlottjaként áll bíróság elé, emellett ellene a fogolyszökés vétségének megalapozott gyanúja miatt újabb büntetőeljárást indul - olvasható a közleményben.
    A férfi egyébként 2023. július 5-től állt ingatlanhoz kötött bűnügyi felügyelet alatt, amelynek szabályait megszegte.

bűn bilincs csaló rabló elfogás
Fotó: Pexels/Pixabay (Képünk illusztráció)


 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!