INSIDER

Szerző

Létrehozva: 2024.04.05.

Édesanyjuk elvesztése után újabb szívszorító hír vár a szarvasbalesetben elhunyt Tünde lányaira

Nem csak az anyjukat vesztették el a gyerekek, újabb szörnyű hírrel is meg kell küzdeniük.

A 117-es főúton, Esztergom környékén március 29-én pénteken este szörnyű baleset történt: Tünde és párja, Gábor éppen hazafelé tartottak Leányvárra, amikor Kesztölc térségében egy szarvas ugrott elő a bokorból. A közel kétmázsás állat egyenesen a kocsinak csapódott, majd az ütközés erejétől a levegőbe emelkedett és az autóra zuhant. Gábor életveszélyes sérüléseket szenvedett, Tünde pedig sajnos nem élt túl a balesetet. Az esetről korábban a Bors írt részletesen. Az asszony imádta a lányait. "Fantasztikus anya volt, nagyon szépen nevelte a lányait, mindent megadott nekik. Minden szabadidejét velük töltötte, a hercegnőinek hívta őket" – mesélt a lapnak az elhunyt egyik ismerőse. Szavai fényében még szívszorítóbb a hír, amiről most a Tények számolt be: elválaszthatják a két, félárván maradt kislányt Edinát és Reginát – akiket eddig anyjuk egyedül nevelt –, a két gyerek ugyanis más-más apától született, akiket a férfiak magukhoz vennének. A helyiek közül többen úgy érzik: a két kislány most minden korábbinál jobban kapaszkodna egymásba, ráadásul a közösségből is nagy valószínűséggel ki lesznek ragadva, amely szereti és támogatja őket, a leányváriak összefognának a családért, a helyi iskola igazgatója pedig gyűjtést szervez nekik.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor: Ha mi túléltük, nektek is sikerülni fog!

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

mandiner.hu

Félelmetes lépésre szánta el magát Putyin: bármikor elindulhat a nukleáris hadgyakorlat az ukrán határon

life.hu

Gyászol a filmvilág: elhunyt A Gyűrűk ura népszerű színésze

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára

INSIDER

Jó hír az autósoknak! Szerdától tovább csökkennek az üzemanyagárak

INSIDER

Trapper farmer, Tisza cipő, Csepel kerékpár - Újra hódítanak a hazai retró márkák - Galéria

INSIDER

Kinőtt vagy megunt ruhák? Használt textíliák? Ki ne dobd őket, mutatunk egy jobb megoldást!